2023.02.03. 06:55
Akár hóesés is lehet pénteken
Eleinte a nyugati, majd az északnyugati szél erősödik meg.

Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
A köpönyeg.hu tájékoztatása szerint pénteken nyugat felől beborul az ég, és egyre többfelé várható havazás, majd havas eső, eső. A hegyekben végig havazhat. Eleinte a nyugati, majd az északnyugati szél erősödik meg. +4, +5 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk.
A portál azt is írja, erős hidegfronti hatás terheli szervezetünket, mely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív-és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki.