EMBERÖLÉS

2018.02.26. 16:03

Előzetesbe került a rákóczifalvai kettősgyilkosság gyanúsítottja

A Szolnoki Járásbíróság 2018. február 26-án délután elrendelte az előzetes letartóztatását annak a huszonéves fiatalembernek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. február 19-én két férfit is halálra vert a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván.

Fotó: Csabai István

Ahogy arról korábban írtunk, a rendőrök egy nap alatt elfogták azt a rákóczifalvai lakost, akit két ember megölésével gyanúsítanak.

A férfit, aki a gyanú szerint otthonukban végzett az áldozatokkal, 2018. február 23-án este vették őrizetbe, és a nyomozás jelenlegi szakaszában aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.

Az előzetes letartóztatás elrendelése nem elítélés, csupán a gyanúsított személyi szabadságának ideiglenes bírói elvonása, amit a bíróság jelen esetben azért látott indokoltnak, hogy a gyanúsítottat megakadályozza abban, hogy elszökjék, elrejtőzzék a hatóságok elől, illetőleg újabb bűncselekményt kövessen el.

A végzés nem jogerős. A gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a kérdésben, az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék dönt majd – közölte honlapunnkat a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

 

Fotós: Csabai István

 

Fotós: Csabai István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában