2018.10.21. 17:19
Összevert egy ceglédi férfit, aki nem adott neki fémhulladékot
Rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Ceglédi Rendőrkapitányság egy húsz- és egy harmincegy éves férfi ellen – értesítette hírportálunkat András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A húszéves fiatalember és társa még augusztus 22-én délután jelentek meg a sértett ceglédi tanyáján, ahol hulladék fémet kértek a férfitől, aki nem adott nekik. Ezután az idősebb gyanúsított többször is megütötte ököllel a sértettet, aki ettől a padlóra esett.
A támadó a földön fekvő férfit tovább ütötte és meg is rúgta, majd lehúzta az ujjáról az aranygyűrűjét. Társa eközben bátorította és biztatta őt.
A bántalmazás következtében az ötvenkét éves férfi súlyos sérülést szenvedett. A bejelentést követően a rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A húszéves fiatalt kedden Cegléden, míg társát szerdán Budapesten fogták el.
A nyomozók mindkét gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.