kék hírek

2019.03.08. 15:24

Kevesebb volt a tűz, de több baleset történt a megyében

Jóval kevesebb szabadtéri tűzhöz vonultak szerdán a megye tűzoltói, mint a korábbi napokban.

Czakó Nóra

Közlekedési balesetből viszont több is történt, sajnos egy súlyos sérüléssel végződött, közölte a megyei katasztrófavédelem.

Összeütközött egy pékárut szállító teherautó és egy személygépkocsi szerda reggel a 4-es főút szolnoki elkerülő szakaszán. Az utóbbi jármű vezetőjét a szolnoki hivatásos tűzoltók teljes útzár mellett emelték ki az utastérből, és átadták a mentőknek. A sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Egy villanyoszlop vezetékének doboza füstölt szerda reggel Jászberényben, a Nagykátai úton. A tűzoltók egy porral oltóval biztosították a helyszínt.

A doboz viszont átégett, ezért be kellett avatkozniuk. Az áramszolgáltató szakemberei megbontották a berendezést, a tűzoltók így teljesen el tudták fojtani a lángokat. Sérülés nem történt.

Meggyulladt az aljnövényzet Jászalsószentgyörgy külterületén, szerda délután. A tűzoltók kiérkezésére közel két hektár már leégett és mintegy ezer négyzetméteren volt még tűz. Ezt két vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg. Személyi sérülés és anyagi kár nem keletkezett.

Ötezer négyzetméteren égett száraz fű Jászboldogháza határában, szerda délután. A település önkéntes tűzoltói a jászberényi hivatásosokkal közösen fékezték meg a lángokat. Az eset során senki sem sérült meg.

Két gépkocsi ütközött össze szerda délután a Tiszaföldvár és Martfű közötti úton. A tűzoltók áramtalanították a járműveket, és segítettek azokat az autómentőre helyezni.

A baleset három érintettje közül kettőt a mentők kivizsgálásra kórházba szállítottak, a harmadik embernek nem esett baja, közölte a megyei katasztrófavédelem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában