2019.08.21. 09:22
Ittas vezetőket fogtak a megyei rendőrök
Az elmúlt napon a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.
Illusztráció/Shutterstock
Forrás: Illusztráció/Shutterstock
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén kedden egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök. Az egyik részes jármű vezetője alkohol befolyásoltságban vezette járművét – írja a police.hu.
Az 50 éves férfi 2019. augusztus 20-án 18 óra után mezőgazdasági vontatóval közlekedett Tiszajenő külterületén. A 4625-ös számú út 23. kilométerszelvényében figyelmetlenül kívánt jobbra lekanyarodni egy földterületre és nem észlelte, hogy a mögötte haladó személygépkocsi vezetője már megkezdte előzését. A két jármű összeütközött, a személygépkocsi sofőrje könnyű sérülést szenvedett.
A mezőgazdasági gépet vezető férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A Szolnoki Rendőrkapitányság ittas járművezetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.