Megyei Főügyészség

2020.02.21. 11:30

Vádemelés: megszúrta élettársát egy jászapáti nő

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádat emelt egy jászapáti nővel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A vádirat szerint a nő – aki ellen erőszakos jellegű bűncselekmények miatt korábban is volt büntető eljárás – 2019. április 22-én, húsvétkor élettársával egy ismerősükhöz látogatott Jászkisérre.

A vádlott az ünneplés során alkoholt is fogyasztott. Estére erősen ittas állapotba került, amikor féltékenységből eredő veszekedést kezdeményezett élettársával. Az ingerült nő a veszekedés közben felkapott egy kést és azzal egy ízben élettársát annak bal vállánál megszúrta. A nő erőszakos magatartása miatt az ismerősök haza küldték a párt. A vádlott a férfi bántalmazását az utcán is tovább folytatta és test szerte ütötte őt, amit egy idő után önként abba hagyott.

A sértettet a rokonok vitték orvoshoz, ahol megállapították, hogy a szúrás 8 napon túl gyógyuló, közvetett életveszélyes sérülést okozott. Az ügyészség a vádlottal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta az ügyben eljárni hivatott Szolnoki Törvényszéknél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában