2020.07.30. 15:00
Kerékpárt, szárítót és cipőket próbált lopni egy tiszaszőlősi nő
Egy tiszaszőlősi nő bement 2020. július 29-én 1 óra 50 perc körül az egyik helyi ingatlan udvarára, majd a gazdasági épületből összekészített egy női kerékpárt és egy ruhaszárítót – olvasható a police.hu-n.
Forrás: police.hu
Ezt követően a ház teraszán lévő szekrényből kivett egy hátizsákot, amibe több pár lábbelit akart pakolni. A hívatlan vendéget a sértett észlelte és kiszaladt a teraszra. A 34 éves nő a sarokba guggolva próbált meg elbújni, eredménytelenül. A sértett visszatartotta a jogsértőt, akit a rendőrök elfogtak és előállítottak, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.
A Tiszafüredi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a nő ellen.