vádemelés

2020.09.19. 15:30

A padláson „tartotta fogva” volt feleségét egy karcagi férfi

A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt egy karcagi lakos ellen.

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Az ügyről a megyei főügyészség informálta hírportálunkat. A vád szerint a férfi a válásukat követően is egy házban lakott feleségével és kiskorú gyermekével. A szülők 2017-től két éven keresztül napi szinten veszekedtek, a férfi rendszeresen bántalmazta volt feleségét a gyermek jelenlétében. A férfi olyan rettegésben tartotta volt feleségét, hogy a nő mindig egy gázsprayt tartott magánál. Tavaly januárban az asszony felment a padlásra. A férfi ezt megtudva, elvette a létrát a padlásfeljáróról. A nő nem tudott lejönni a négyméteres magasságból. A gyermek segítségével végül a rendőrök szabadították ki az anyát a padlás fogságából.

A férfi azzal, hogy a gyermek jelenlétében bántalmazta volt feleségét és a kicsi életét feszültségeknek tette ki – szülői kötelezettségét súlyosan megszegve – veszélyeztette a kiskorú értelmi, érzelmi fejlődését. Az ügyészség a Karcagi Járásbíróságnak indítványozta, hogy a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével hozzon büntető végzést, melyben felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában