2021.06.11. 10:00
Megverte és földhöz vágta feleségét egy jászladányi férfi
A nő orrcsontja a bántalmazás következtében eltört.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A Jászberényi Járási Ügyészség vádat emelt egy jászladányi férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint a 46 éves férfi február 5-én, a déli órákban, jászladányi otthonában összeveszett feleségével. A vita során a feldühödött férj ököllel többször a nő fejére, mellkasára csapott. A sértett próbált volna menekülni a záporozó ütések elől, de a férfi megragadta, a levegőbe emelte, majd földhöz vágta feleségét.
Az elszenvedett bántalmazás miatt eltört a sértett orrcsontja, valamint zúzódásos sérülései keletkeztek a fején és mellkasán.
A járási ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt a büntetett előéletű vádlottal szemben. Első fokon a Jászberényi Járásbíróság hoz majd döntést az ügyben.