2022.04.14. 11:36
Kegyetlenül elbántak az üvöltő zenét megelégelő szomszéddal Jászapátiban
A Szolnoki Járási Ügyészség erőszakkal, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 17 éves fiatal férfi és harmincas éveiben járó szülei ellen.
Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com
A vádirat szerint a cselekmény idején 17 éves fiatalember és családja tavaly június 6-án, jászapáti házuk udvarán egy közel hatvanfős családi rendezvényt tartott, melyen egy öt fős zenekar szolgáltatta a zenét. A szomszédban lakó férfi este hét órakor megelégelte a hangos zeneszót, és emiatt bejelentést tett a helyi rendőrőrsön.
A férfi épp hazafelé tartott az őrsről, mikor az utcán szembe találta magát a fiatalemberrel és szüleivel, akikkel azonnal szóváltásba keveredett a hangos ünneplés miatt. A 17 éves fiú 36 éves apja megfenyegette a szomszédot, hogy rágyújtja a házat és megöli, majd ököllel úgy arcon vágta, hogy a férfi elesett. Ekkor a fia és néhány vendég is megütötte, megrugdosta a földön fekvő embert, aki négykézláb mászva jutott el háza kiskapujáig, és bemenekült a portájára.
Szomszédjai azonban legalább harminc – utólag személy szerint be nem azonosítható – vendég kíséretében utána eredtek, és a kerítésen átmászva, a nagykaput leemelve, behatoltak a férfi házának udvarára. Ott a már egyébként is több sebből vérző szomszédot összerugdosták, ököllel, illetőleg különféle eszközökkel összeverték.
A fiatalember 35 esztendős anyja például egy műanyag virágtartóval csapott az arcába, míg élettársa egy fél téglával verte fejbe a férfit, majd vendégeikkel együtt visszatértek házuk udvarára.
A támadás során a sértett testszerte, zúzódásokkal járó sérüléseket szenvedett el.
Az ügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság a fiatalkorú vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogháza büntetést szabjon ki, és helyezze őt pártfogó felügyelet alá, míg szüleit börtönben letöltendő szabadságvesztéssel sújtsa.
A többi garázda – miután nem sikerült beazonosítani őket – elképzelhetően büntetés nélkül maradnak. Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság, mint fiatalkorúak bírósága hoz majd döntést.