Rejtély / Frissítve

2022.06.13. 12:04

Gyilkosságok a 4-es út mellett: egyelőre nem nyomoznak tovább

Visszavonták a korábban kitűzött egymillió forintos nyomravezetői díjat annak a prostituáltnak az ügyében, akinek holttestét Karcagnál, a 4-es főút mellett, az árokban találták meg több mint tíz évvel ezelőtt. A gyilkosra azóta sem találtak rá, jelen állás szerint nem is keresik tovább.

Mészáros Géza

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

Frissítés - 14:03

A hölgyek eltűnésével, illetve halálával kapcsolatban indult eljárások közül hármat felfüggesztettek (V. Zoltánné, Ty. Angéla, L. Erzsébet), míg egy esetben, P. Piroska halálával kapcsolatban jelenleg is folyamatban van a büntetőeljárás a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztályán. A korábban kiadott díjkitűzést visszavonták. A nyomozás érdekére tekintettel bővebb információt nem áll módunkban adni – tájékoztatott az Országos Rendőr-Főkapitányság.

Korábban írtuk:

Korábban a police.hu-n megjelent írás szerint a gyilkosságsorozatba illő első eset 2007. augusztus végén, szeptember elején történt: eltűnt az akkor 34 éves, Püspökladányban élő asszony. 

A 4-es főút mentén kínálta bájait. Három gyermeke nem vele élt, nem is tartotta velük a kapcsolatot. Eltűnését akkor senki nem jelentette be a rendőrségnek. Gyermekei nevelőanyja hónapokkal később értesítette a zsarukat, hogy nincs meg a nő, miután egyik gyereke egyre elkeseredettebben hiányolta az anyját. Az ügyben 2008-ban eltűnés miatt indult közigazgatási eljárás, aztán 2011-ben megtalálták és azonosították az anya földi maradványait. 

A nő holttestének maradványait 2011-ben találták meg Fotó: police.hu

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság akkor bruttó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a tettes elfogása érdekében.

A másik három bűntény 2010-ben történt a 4-es főút mentén, kettő Karcag, egy pedig Téglás térségében. Az egyik lány 18 éves sem volt, amikor eltűnt. A főúton a Karcag külterületén fekvő autóspihenőben és annak közelében várta a kuncsaftokat. 2010. május 22-én 21 óra körül ment érte kerékpárral a barátja, és látta, hogy a lány beül egy piros vagy bordó gépkocsiba, amely Debrecen felé elhajt. Hollétéről azóta senki nem tud… A másik, 24 éves hölgy 2010. június 19-én 17 óra 22 perckor még hívást fogadott mobiltelefonján Téglás térségében, a 4-es főút pallagi elágazásánál, 17 óra 38 perckor viszont már halott volt. 

A rendőrség térképen jelölte a megtalálás és eltűnés helyszíneit Fotó: police.hu

A harmadik, szintén 24 esztendős nő is prostituáltként dolgozott Karcagon. 2010. augusztus 20-án kora este a Fekete Csikó kocsmában volt rokonaival, ismerőseivel, 21 órakor egyedül távozott. Másnap délután holtan találták a Karcagot Bucsával összekötő út menti vizesárokban. Valaki megölte.

Sajtóinfomációink szerint az egyik nő halálát jelenleg is büntetőeljárásban vizsgálják, két másik áldozat ügyében viszont felfüggesztették a nyomozást. Egyelőre az eltűnt nő ügyében sem nyomoznak tovább.

A témával kapcsolatban megkerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük cikkünket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában