Rendőrség

2022.11.30. 19:02

Elektromos kisautó ellopásával álltak bosszút a kenderesi fivérek

A megalapozott gyanú szerint helyi testvérek követtek el vagyon elleni bűncselekményeket Kenderesen.

Szoljon.hu

Forrás: Police.hu

Ismeretlen elkövetők jelentek meg november 16-án az esti órákban egy kenderesi lakóház udvarán és onnan egy elektromos gyermekjárművet tulajdonítottak el, amit egy romos épület környékén elrejtették. A járművet később a sértett egyik rokona megtalálta – írja a police.hu.

Néhány nap múlva ismét bejelentés érkezett a Kisújszállási Rendőrőrsre, mert november 26-án 16 óra és november 22-én 11 óra között egy jelenleg felújítás alatt álló lakóház udvarára mentek be ismeretlenek, és a melléképületből egy mosogatótálcát tulajdonítottak el.

A rendőrök szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. A nyomozók figyelme egy helyi testvérpárra irányult, akiket elszámoltattak a bűncselekményekkel kapcsolatban. A 30 és 32 éves férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, mindkét jogsértés tekintetében beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy a kisautót egy korábbi sérelem miatt vitték el, míg a később eltulajdonított mosogatótálcát 4000 forintért eladták.

A Karcagi Rendőrkapitányság 2 rendbeli lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

Az autót egy korábbi sérelem miatt vitték el a tettesek
Forrás: Police.hu

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában