Kutatás

2023.01.05. 12:15

Folyamatosan keresik a Tiszába esett áldozatokat

Ahogy korábban is írtuk, hétfőn este négy férfi esett a Tiszába, közülük ketten életben vannak, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai pedig jelenleg is keresnek két eltűnt férfit, akik még hétfőn estek bele csónakjukból a Tiszába. A részben elsüllyedt csónakot időközben megtalálták, a rendőr-főkapitányság munkatársai pedig kiemelték azt.

Munkatársainktól

Képünkön a megtalált csónak látható

Forrás: Beküldött fotó

Információink szerint egy fiatal és egy középkorú férfit ragadt magával a Tisza, akik tiszaburai lakosok voltak. Az egyikük három barátjával vágott neki az éjszakai horgászatnak. A csónakba ez idáig tisztázatlan körülmények között nagy mennyiségű víz tört be, ezért süllyedni kezdett. Farkas László, Tiszabura polgármestere arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy minden támogatást biztosítanak a családoknak.

– Egy szörnyű hírrel álltunk szemben a hét elején, amikor megtudtuk, hogy a két fiatalnak nyoma veszett – mesélte a polgármester.

– A családokat jól ismerjük, a fiatalabb férfinak legalább hét testvére van, akik igen nehéz helyzetben élnek. Gyászmeneti segéllyel támogattuk a családokat, valamint az egyik rokon számára biztosítottunk üzemanyagot, aki hajóval indult az áldozatok keresésére. A fiatalkorú férfi édesanyja, bízik a legjobbakban, azonban próbáltuk felkészíteni őt a legrosszabb helyzetre is, hiszen három nap elteltével semmi életjelet nem mutat a két tiszaburai lakos. Az ilyesfajta helyzetben azonban minden szalmaszál reménynek számít a családoknak, ezért igyekszünk a tőlünk telhető legtöbb segítséget biztosítani. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályával folyamatosan kapcsolatban vagyunk. Sipos-Kácsor Andrea alezredes, sajtóreferens érdeklődésünkre eddig nem szolgált pozitív hírrel a Tiszaburánál elsüllyedt csónak Tiszában elmerült két fiatal utasának sorsáról. Jelezte azonban, hogy a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai a folyó illetékességi területükhöz tartozó szakaszán a szárazföldön és a vízben is folyamatosan keresik a két személyt.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában