Frissítve

2023.07.11. 18:13

Fának ütközött egy autó Kunhegyes és Tiszagyenda között

Közlekedési baleset történt kedden késő délután Kunhegyes és Tiszagyenda között, a baleset miatt félpályán halad a forgalom.

Kovács Berta

Az autó az ütközést követően

Forrás: Police.hu

Frissítve 07.12. 7.40:

Egy fegyverneki lakos közlekedett autóval Kunhegyes felől Tiszagyenda irányába július 11-én a délutáni órákban. A sofőr egy jobbra ívelő útkanyarulatban nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, ami miatt lesodródott az úttestről és egy fának ütközött – tájékoztatott Sipos-Kácsor Andrea alezredes.

A baleset következtében a 22 éves gépkocsivezető – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Korábban írtuk:

Fának ütközött, majd az útpadkának csapódott egy autó a Kunhegyes és Tiszagyenda közötti út 4-es kilométerszelvényénél. A két utas saját erejéből el tudta hagyni a járművet. A balesethez a kunhegyesi önkormányzati tűzoltók mellett a társhatóságok is kiérkeztek, félpályás útlezárás mellett kezdték meg a beavatkozást – közölte hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában