Meghökkentő

2023.08.28. 11:18

Kisújszállásig utazott hogy sorozatban lopjon a miskolci férfi

Munka ügyben utazott Kisújszállásra, ehelyett inkább garázsokat és autókat fosztogatott az a miskolci férfi, akit a napokban fogtak el a rendőrök.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Egy kisújszállási lakostól érkezett múlt héten a bejelentés a rendőrségre, miszerint egy ismeretlen tettes feltörte lakótelepi garázsát valamikor augusztus 25-én 5 óra és augusztus 26-án 17 óra között. A helyiségből 80 ezer forintnyi értéket vitt magával az elkövető. A rendőrök adatgyűjtést követően előállítottak a Kisújszállási Rendőrőrsre egy 21 éves miskolci lakost, aki már elfogása pillanatában beismerte a lopást. Az értékeket egy lakatlan házba vitte, ahol a nyomozók kutatás során mindent megtaláltak.

Forrás: police.hu

– A rendőrök nem csak ezt az egy bűncselekményt rótták a férfi terhére, hiszen a megalapozott gyanú szerint Kisújszálláson, augusztus 24-én 22 óra és augusztus 25-én 8 óra között egy lezáratlan gépkocsiból márkás felsőket, parfümöt is lopott. Az egyik mellényzsebében – a sértett elmondása szerint – egymillió forint is volt.  A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, de azt tagadta, hogy a mellényben nagy összeg lett volna. Bevallotta azonban, hogy egy kerékpárt is ellopott, amit később értékesíteni akart – tájékoztatott Sipos-Kácsor Andrea alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

Hozzátette, a Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség és kétrendbeli lopás bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást a férfi ellen. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában