Szolnok

2023.11.28. 11:25

Már hajnalodott, amikor a rejtélyes idegen odaült a kiszolgáltatott nő mellé a vonaton

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy 31 éves férfit, aki egy vonaton alvó nő táskájából pénztárcát lopott.

Pakainé Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

A gyanú szerint egy 31 éves férfi november 23-án kora reggel az egyik Budapest és Szolnok között közlekedő vonaton odaült egy alvó nőhöz, majd kivette a táskájából a tárcáját a benne lévő okmányokkal, bankkártyákkal és pénzzel.

– A nő arra ébredt, hogy meglökték a lábát. A férfi ekkor felállt, és átment egy másik vagonba. A sértett belenézett a táskájába, és észrevette, hogy eltűnt a tárcája. Azonnal jelezte ezt a jegyvizsgálónak, és számon kérték a férfit, aki ekkor visszaadta az ellopott tárgyakat, valamint a pénz egy részét – közölte az esetről a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított leszállt az időközben Szolnokra érkező vonatról, azonban a rendőrök a vasútállomás területén elfogták. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kifosztás bűntette miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában