Százezreket költöttek

2023.12.06. 18:26

Nagybevásárlást tartottak a csalók a talált Szép-kártyával Szolnokon

Háromnegyed-millió forintnyi Szép-kártya-pénzt használt fel a csalóhármas.

Mészáros Géza

Illusztráció

Forrás: Shutterstock.com

A Szolnoki Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be két szolnoki férfival és egy szintén szolnoki nővel szemben jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz-helyettesítő fizetőeszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtóosztálya.

A vád szerint a 23 éves fiatalember és a 25 éves fiatal nő ez év április 13-án délelőtt Szolnokon, a Liget utcában találták egy elveszített Szép-kártyát, amelyet a férfi magához vett. Már a dél körüli órákban egy helyi élelmiszer-üzletben felhasználták azt, és üdítőt vásároltak, ami által tudomást szereztek a Szép-kártya egyenlegéről.

Az ügyeskedő páros ezután felhívta a férfi apját és elmondták neki, hogy találtak egy más személy tulajdonát képező Szép-kártyát, majd azt át is adták a 42 éves apának.

Ezt követően még aznap, Szolnokon, a piacon több mint háromszáz-ötvenezer forint értékben húsárut, míg egy áruházban több mint kétszáz-harmincötezer forint értékben élelmiszert és vegyiárut vásároltak a kártyával, s az így vásárolt árukat elosztották egymás közt.

Az ügyészség a vádiratában a fiatalemberrel és a fiatal nővel szemben pénzbüntetés kiszabására, míg a cselekményét feltételes szabadság hatálya alatt elkövető apával szemben szabadságvesztés büntetésre tett indítványt. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság hoz majd döntést. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában