Letartóztatják

2024.06.18. 12:30

Egymillió folyt be az internetes csaló számlájára a nemlétező termékekért

Több álnéven hirdetett nem létező termékeket egy férfi. A csaló a vételárakat előre „beszedte”, így száznál is több sértettet rövidíthetett meg. A rendőrség már indítványozta letartóztatását.

Rimóczi Ágnes

A Tiszafüredi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt indítványozta egy férfi letartóztatását, aki a közösségi médián keresztül kínált különböző árucikkeket, amelyekkel nem rendelkezett, azok vételárát azonban előre elkérte. Az internetes csaló tavalyi történtéről a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtóosztálya számolt be.

csaló,internetes csalás
A rendőrök lefoglalták a csaló bűncselekmények során használt SIM kártyáit
Forrás: Rendőrség

Tizennégy embert csapott be az internetes csaló

– A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2023-ban, a közösségi médiában álnéven különböző profilokat hozott létre, és az ott használható internetes hirdetési felületen valótlan tartalmú hirdetéseket adott fel azért, hogy a hirdetésekre jelentkezőket becsapja – tudtuk meg dr. Ocsovai Ágnestől. A főügyészség sajtószóvivője kiemelte: az eddig feldolgozott adatok alapján a férfi tizennégy személyt csapott be országszerte. A Dunán innen és túl, valamint Budapesten is voltak, akik hittek neki, és a bankszámlájára előre átutalták a megvásárolni kívánt dolgok ellenértékét, azonban az árut senki sem kapta meg. A kínálat is színes volt, de főként különböző autóalkatrészeket és építési anyagokat kínált a férfi, aki a 14 sértettet összesen egymillió haszázötezer forinttal károsította meg.

Korábban is büntették már hasonló cselekmény miatt

– Az ügyészség indítványa szerint, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján a férfi jóval több – száznál is nagyobb számú – még be nem azonosított személyt is becsapott ezzel a módszerrel, esetében fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye. Arra is hivatkozott az ügyészség, hogy a hasonló bűncselekmény miatt már büntetett férfi esetében a bűnismétlés veszélyére is megalapozottan lehet következtetni. A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi letartóztatását – részletezte végül dr. Ocsovai Ágnes.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában