kék hírek

2020.07.21. 07:00

Hamar elfogták a Tiszapüspökiről autót lopó férfit

Ismeretlen személy Tiszapüspöki belterületén egy utcán parkoló, nyitott autóba – amiben a jármű indítókulcsa is benne volt – beült 2020. július 18-án az éjszakai órákban és azzal, a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül, elhajtott.

Police.hu

Forrás: Police.hu

A sofőr haladása során a Törökszentmiklós külterületén kialakított ideiglenes körforgalom egyik betontömbjének hajtott, majd a gépkocsit hátrahagyva, gyalogosan távozott – tájékoztatta hírportálunkat a megyei rendőr-főkapitányság.

A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták és előállították a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható jogsértőt, akit gyanúsítottként kihallgattak és az őrizetbe vételéről határoztak.

A férfi beismerő vallomást tett, ami során elmondta, hogy azt érezte, hogy be kell mennie Szolnokra, ezért először gyalogosan indult neki a több mint húsz kilométeres útnak, majd meglátta az utcán parkoló autót és azzal ment tovább.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt folytat büntetőeljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában