Jászberény / Galériával

2022.08.07. 06:55

Nagykamarási hölgy lett idén Magyarország mézkirálynője

A szakmai programok mellett vásári forgatag is várta a látogatókat.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

Mézédes élményekben bővelkedett a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó, melyet szombaton immár harmincnegyedik alkalommal rendeztek meg Jászberényben. Hazánk egyik legnagyobb méhészeti forgatagára az ország számos pontjáról és a határon túlról is érkeztek kiállítók, mézimádók. A nap fénypontja idén is a mézkirálynő választás volt.  

Még a csapból is folyékony arany folyt szombaton a Jászság fővárosában. A rekkenő hőség ellenére rengetegen részt vettek a méhésztalálkozón, mely Ozsváth Laura Katalin mézkirálynő és kísérete, valamint a mézlovagrendek látványos felvonulásával kezdődött a városban. A méhészeket és mézfogyasztókat Budai Lóránt polgármester, Pócs János országgyűlési képviselő és Molnár Klaudia, a Jászsági Méhész Egyesület elnöke köszöntötte a Bercsényi úti Sportcsarnokban. 

Harmincnegyedik alkalommal találkozunk és  elmondhatjuk, hogy az elmúlt harminchárom évben nem történt annyi változás, mint a mögöttünk hagyott egy évben.

– Háború dúl a szomszédunkban, aszállyal, inflációval és néha beszerzési gondokkal küzdünk. Nagy István agrárminiszter türelmet kér a méhészektől, át kell hidalnunk ezt a nehéz időszakot. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen nem létfontosságú élelmiszert termelünk, azonban olyan szakmát folytatunk a méhek révén, mely létfontosságú – mutatott rá megnyitó beszédében Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke. 

A köszöntők sorában Ozsváth Laura Katalin mézkirálynő háláját fejezte ki azért, hogy egy éven keresztül szolgálhatta a magyar méhészet és méz jelenét, illetve jövőjét. A hagyományoknak megfelelően a mézvásáron adták át a Jászsági Méhész Egyesület, a Jász Múzeum és a jászdózsai önkormányzat által alapított Zsidei Barnabás-díjat.

Az elismerést ezúttal Gégény Benjámin méhész vehette át, aki tizenhét éven át volt az OMME Bács-Kiskun megyei szaktanácsadója. A rendezvényt szakmai fórum kísérte, melyen többek között az ágazati aktualitásokról és a mézpiac helyzetéről is szó volt. 

A vásári forgatagban megtalálható volt minden, ami a méz előállításával és felhasználásával kapcsolatos. Mintegy százharminc kiállító kínálta a különböző méhészeti eszközöket és termékeket, valamint kézműves portékákat. Ez a nap nemcsak a munkáról szólt, hanem a kikapcsolódásról is. Gyermekprogramok, rajzverseny, füstölőgyújtó és keretszegező verseny, illetve élő méhcsalád kezelésének bemutatója színesítette a találkozót, melynek fénypontja idén is a mézkirálynő választás volt.

A szakmai zsűri idén tíz jelölt közül választotta ki a mézkirálynőt.

Döntésük alapján a nagykamarási Mohácsi Klaudia fejére került a korona, aki egy éven keresztül képviseli a hazai méhésztársadalmat és népszerűsíti a magyar mézet, méhészeti termékeket.

Első udvarhölgyének Girhiny Alexandrát választották meg, aki Edelényből érkezett a versenyre. A második udvarhölgy pedig Csapó Noémi lett. Ő bizonyult egyébként a közönség kedvencének is, hiszen a közönségdíjat a győri lány vihette haza.  

Családi örökség a méhek szeretete

A mézkirálynő, Mohácsi Klaudia bemutatkozójában elmondta, hogy egy Békés megyei kis faluból, Nagykamarásról érkezett a találkozóra. Családi öröksége a méhek szeretete. Nagypapája kezdte a méhészkedés, majd az édesapja folytatta, ő pedig négy éve kezdett el tíz családdal méhészkedni. Pénzügyi, számviteli tanulmányokat folytatott, jelenleg értékesítőként dolgozik.

Mézkirálynőként szeretné jó hírét vinni a magyar méznek és célja, hogy minél többen megismerjék a méhészeti termékek jótékony hatásait. Magyarország új mézkirálynője „nehézséget a kaptárba” köszöntéssel kívánt mézzel teli kaptárokat és erős méhcsaládokat a méhészeknek, hiszen ha nehéz a kaptár, az azt jelenti, hogy a méz is sok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!