Erdősítés

2024.07.10. 08:00

Szépen cseperednek az akácfa csemeték Tiszainoka határában

Akácfákat ültettek tavasszal az önkormányzati földterületre Tiszainokán. A csemeték szépen cseperednek, ám igen sok munkát adnak. A sorok közét ugyanis rendszeresen kapálni kell, a minap a korai órákat választották erre a feladatra.

Pakainé Pusztai Nóra

Szépen növekednek az önkormányzati földterületre ültetett akác csemeték Tiszainokán. Mivel a Start közmunkaprogramra már nem tudtak pályázni, így új funkciót kellett találni a korábbi konyhakertnek és veteményesnek. Erdészt fogadtak, hogy elindítsák a folyamatot.

akácfa
Az akácfák egynémelyike már derékig ér – mutatta Kiss Erzsébet Eliza polgármester 
Fotó: Pakainé Pusztai Nóra

– Ha esetleg sok év után majd szükség lesz az óvodának vagy a gondozási központnak tüzelőre, akkor ki tudják vágni a fákat, addig is tisztítja a levegőt. Az akác jól tűri a szárazságot és jó tüzelő is, de akár kültéri bútorokhoz is megfelelő alapanyag lehet, ezért döntöttünk ez a fajta mellett – magyarázta Kiss Erzsébet Eliza, Tiszainoka polgármestere.

Idén harmadjára kapálták meg a sorok közét, megtárcsázták a földet, de még így is ad munkát a helyieknek. 

– Akadnak, ahol már igencsak megnőttek, máshol kisebbek a csemeték, sőt van, ahol a nyulak teljesen kirágták. Látszik merre tanyáznak, sőt az őzek is megjelentek – mutatott körbe kissé bosszankodva.

Még nem vetették el a lehetőségét, hogy a tavasszal sütőtököt vetnek az akácos közébe.

– Idén muszáj kapálni, de jövőre remélhetőleg a fák már megerősödnek annyira, hogy helyet adnak majd a zöldségnek – szólt a tervekről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában