Csontfehérre tisztított koponya a pulpituson: Tiszavárkony szörnyű titkai, 3. rész

Amikor Fekete Sándor bevallotta, hogy ő ölte meg H. Bús Jenőt, épp statárium volt életben. Az 1956. évi 28. számú törvényerejű kormányrendelet 1956. november 11-től rendelte el a rögtönbíráskodást. Gyorsított ítélkezés Budapesten és öt megyében zajlott, ebben Szolnok megye nem volt benne.

A törvény rögtönítélő bíróság elé utalta a gyilkosság, szándékos emberölés, gyújtogatás, rablás (fosztogatás), közérdekű üzemek vagy a közönség életszükségletének ellátására szolgáló üzemek szándékos megrongálásával elkövetett bűntett, valamint a lőfegyver, lőszer, robbanószer, illetőleg robbanóanyag engedély nélküli tartása által elkövetett bűntett miatti eljárást, ideértve a felsorolt bűntettek elkövetésére irányuló szövetséget és szervezkedést is. A rögtönbíráskodás hatálya alá tartozó bűntettek büntetése halál volt.

Ebben az évben a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, törvényrendeletben megalkotta a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, s hozta létre a fővárosi és a megyei népbírósági tanácsokat is. A rögtönítélő bíráskodást az 1957. évi 63. törvényerejű rendelet szüntette meg Magyarországon, 1957. november 3-án. A népbírósági tanácsok viszont 1957. június 15. és 1961. április 16. között ítélkeztek. Népbírósági tanács a Fővárosi Bíróságon, a Pest Megyei Bíróságon, a győri, a miskolci, a pécsi és a szegedi székhelyű megyei bíróságokon működött. A fővárosi és a megyei népbírósági tanács tanácsvezetőből és két népbíróból állt, közülük csak a tanácsvezető volt szakképzett bíró.

Fekete Sándor és társainak bűncselekménye tehát még a statárium idejére esik, a bírósági tárgyalási napokat azonban már a hatályát vesztett rögtönítélkezés utánra, 1957. decemberére tűzték ki, ezen időszak pedig már kiesett az (ellen)forradalom leverése után bevezetett, egy évig hatályos gyorsítélkezés alól. Amikor Fekete hivatalosan is gyanúsított lett, tehát október 22-én, élt a statárium.

Fekete emberölés, valamint engedély nélkül tartott lőfegyver és lőszer birtoklásának bűntettei miatt, esetenként is halálbüntetést kapott volna ekkor. A Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya azonban november 19-én zárta le a nyomozást, és ekkor élt vádemelési javaslattal.

A dr. Kiss Endre főügyész által vezetett Szolnok Megyei Ügyészség november 25-én emelt vádat, ekkorra, valamint a kitűzött decemberi bírósági tárgyalási napokra tehát már hatályát vesztette a rögtönítélkezés. Így aztán akár meg is úszhatták volna a bűnösök a kötél általi halált… Ám a hidegvérrel kitervelt és elkövetett gyilkosság nem maradhatott az az idő tájt legsúlyosabb kategóriájú felelősségre vonás nélkül.

„Szolnokra került” Pest megye

Népbírósági tanács 1957 decemberében tehát nem „székelt” Szolnokon. Ezért Feketéék büntetőügye az illetékességi területhez, Pest megyéhez került. Hogy kényelemből, vagy valódi, felelős gazdaság-hivatalnoki szemléletből, a Szolnok Megyei Bíróság akkori elnöke, dr. Burka Ferenc kérvénnyel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz. Levelében – jelentős költségmegtakarítási szempontokkal indokolva – azt kérelmezte, hogy miután a büntetőügy szinte összes szereplője Szolnok megyei illetőségű, így a tárgyalásokat ne a fővárosban, hanem Szolnokon tartsák meg. Így történt, hogy, engedélyezve a kérelmet, december 16-án, 17-én és 18-án Szolnokon zajlott le a mindössze háromnapos tárgyalássorozat.

Garai Géza ügyész H. Bús Jenő lecsupaszított, golyóütötte koponyáján egy hurkapálcikával szemléltette az orvos szakértői jelentést:

„…A pisztolylövedék a hátsó tarkónál az alsó nyakcsigolyánál haladt be és a bal szemüregen keresztül távozott...”. Aztán kiegészítette a jelentést: „Az agy nem sérült meg, ettől a lövéstől az áldozat nem halt volna meg. Azonban az ásóütésektől elszenvedett agyrázkódás, illetve a koponyaüregi vérzés már azonnali halált okozott. Garai ügyész kifejtette, hogy Feketének anyagi gondjai nem voltak. Ezért is érthetetlen, hogy csupán a pénz motiválta az emberölésre. Mint a vádló magyarázta, Fekete Sándor luxuscikkeket, új ruhaneműket és motort vásárolt a bérgyilkosságból származó jövedelméből. Csontosné személyiségjegyeit is kivesézte. Az asszonyról az ügyész megemlítette, hogy az emberölés vezető szereplője ő volt. Vagyonszerzésből saját fiát ölette meg, és a tárgyalásokon sem Jenőt siratta, hanem saját életéért zokogott.

Garai Géza felelevenítette azt is, hogy a gyilkosság idején az emberélet elleni szándékos bűncselekmények rögtönítélkezés alá estek, s kötél általi halállal zárultak. Az ügyész Feketére és Csontosnéra a legsúlyosabb büntetést, halált kért. Indoklását azzal is súlyozta, hogy az ’56-os eseményeket követően Szolnok megyében megszaporodtak az emberélet elleni bűncselekmények. Fel is sorakoztatott ezekből néhányat: (helytelenül azt, hogy) 1957. július 22-én a martfűi rém, Kirják János bestiális módon megölte Szegedi Margitot. Ugyanez év augusztus 22-én Nagy M. Béláné Jászszentandráson leszúrta a férjét, majd Zagyvarékason Kovács Sándor baltával verte szét sógora fejét.

„Megtorlásnak kell jönnie!”

Feketét dr. Gárdon István ügyvéd védte. Ő Lenin egyik művéből vett, a bűnösök neveléséről szóló idézettel igyekezett enyhíteni a vádlotti cselekmények körülményein. Ám – az ’50-es évek koncepciós pereiben vérbíróként aposztrofált – dr. Zalka Károly, a Pest Megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa megbízott bírói tanácsának elnöke az ítélethozatal indoklásában hangsúlyozta: „Ez esetben nevelés nincs és nem lesz! Olyan időket élünk, hogy megtorlásnak kell jönnie!”

Zalka Fekete Sándorra egyrendbeli gyilkosság és lőfegyver-, illetve lőszerrejtegetés bűntette, valamint dr. Sz. Molnár Imre védencére, Csontos Eleknére egyrendbeli gyilkosságra való felbujtás bűntette miatt halálbüntetést szabott ki. A dr. Sebestyén Mihály ügyvéd által védett, a bűncselekménybe belesodródott, szinte ártatlan Csontos Eleket, társtettesi minősítésben, gyilkosságra való felbujtóként 10 év börtönbüntetéssel sújtotta.

A későbbiekben lesz jelentősége, hogy mindhárom tárgyalási napon a hallgatóság között megjelent Templom Ferenc, a tószegi rendőrőrs állományába tartozó tiszavárkonyi rendőr szakaszvezető. Ő annak a Fekete Jánosnak a járőrtársa, aki 1957 márciusában elmondta Templomnak, hogy az év február 28-án megölte a tiszavárkonyi plébánost, Kenyeres Lajos atyát. A papot a Tisza menti nyája azóta hiányolja, míg a hivatalos hatósági vélemény, hogy Kenyeres plébános február végén külföldre disszidált.

Fekete János pedig – hogy, hogy nem? – a H. Bús-féle büntetőügy I. rendű vádlottjának, Fekete Sándornak a bátyja. Fekete Jánost ekkorra már félreállította a papokat (is) üldöző politikai gépezet. Legalábbis Kenyeres atya meggyilkolását követő hónapokban Fekete Jánost a családjával együtt elköltöztették Pest megyébe. Haláláig Hernádon lakott, ráadásul maradhatott rendőri állományban is, s a dabasi és az abonyi őrsön is szolgálatot teljesíthetett. De erről majd később…

Fekete Sándor és társai büntetőügyében a december 18-án hozott elsőfokú ítéletet, majd a fellebbezéseket követően 1957. december 28-án a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa másodfokon, a fővárosban tárgyalta az ügyet. Ezen az ülésen a III. rendű vádlott, Csontos Elek és védője elfogadta az ítéletet, így az ezen a napon jogerőre emelkedett. Az egykori, Tiszajenőn élő tiszavárkonyi szatócs a szegedi Csillagba került, s 1963-ban az amnesztiarendelettel szabadult (volna), ám az erre vonatkozó iratok szerint csak 1964. június 23-án jött ki a börtönből, feltételesen. A II. rendű vádlott, Csontosné még ekkor is tagadta részvételét a gyilkosságban.

Megmásíthatatlan álláspontja szerint Fekete félreértette őt, nem akarta megöletni a fiát. Az asszony ragaszkodott ahhoz a vallomásához, hogy úgy vélte, az I. rendű vádlott által képviselt „R” csoport javító-nevelő intézetbe zárja a részegeskedő, disszidálni szándékozó Jenőt. Fekete Sándor ugyan beletörődött halálbüntetésébe, ám Gárdon ügyvéd még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy védence nyaka elkerülje a kötelet.

Kegyelmi kérvényében ezt íratta le az I. rendű vádlottal: „Az 1956-os események kapcsán, október 23-án leszereltem Tiszavárkonyban egy Prohászka nevű ellenforradalmár akcióját. Ezen a napon jelentkeztem Szolnokon a szovjet katonai parancsnokságon, majd a jelzéseim alapján Vezsenybe küldtek két szovjet páncélkocsit is, melyek a rendet biztosították a faluban. Október 24-én már úgy tértem be a szolnoki szovjet katonai parancsnokságra, hogy fegyveres szolgálatra jelentkezek. Felszereltem és azon a napon Budapestre, a Keleti pályaudvarra irányítottak felderítő munkára. November 4-ig voltam a fővárosban, majd fegyveres szolgálatra a tószegi rendőrőrsre vezényeltek, hogy magam is erősítsem a karhatalmat, melynek tagja lettem. Ellenforradalmárok gyilkos golyóitól 100 és 100 munkásproletár életét mentettem meg. Ilyen előzményeket ismertetve a kommunista humanizmus alapján: KEGYELEM!”.

Az akkori időkre és viszonyokra, a koncepciós perek gépezetére jellemző, hogy mindhárom vádlott ítéletét egy-egy gépelve, előre kitöltött űrlapra jegyezték fel. A fejlécet, amely így szólt: „Készült szervezkedés, izgatás stb. bűntette miatt”, erős tintaironnal áthúzták.

Végül is az 1958. április 8-i fellebbezési tárgyaláson a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Népbírósági Tanácsa Fekete kegyelmi kérvényét elutasította. Csontosnéét is. Kettejükön a jogerős ítéletet Bogár János hóhér – Csúcs Mátyás és Fülöp István segédek részvételével – a budapesti, Kozma utcai börtön udvarán április 11-én 6 óra 30 perckor, illetve 6 óra 33 perckor végrehajtotta. A két holttestet hamarosan a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájába szállították, ahol a 16. sorba temették el. Két hónap múlva a közelükbe hantolták el a szintén felakasztott Nagy Imrét, Magyarország miniszterelnökét is…

Folytatjuk...

Sorozatunk előző részeit itt olvashatja:

A fej nélkül eltemetett áldozat... – Tiszavárkony szörnyű titkai, 2. rész

A tékozló fiú és a katolikus pap; Tiszavárkony szörnyű titkai – 1. rész