Édesanyjától örökölte különleges tehetségét az egykori rajztanár

A nyugdíjas rajztanár ugyan csak hobbinak vallja a festészetet, ám minden megnyilvánulásából, otthonának minden szegletéből sugárzik: életének meghatározó eleme ez a tevékenység.

Füleki Gábor a környékbeli tanyák egyikén született. Gyermekfejjel jegyezte el magát a művészettel, édesanyját figyelve, aki téli napokon csomagolópapírra festette meg gondolatait.

– Édesanyám igazán tehetséges volt, nagy művész lehetett volna – idézi fel fel gyermekkorát Füleki Gábor, akinek munkásságát megyei művészeti díjjal is elismerték.

– Falra, csomagolópapírra, mindenre rajzolt. Én pedig megkaptam a papír szélét, hogy firkálgassak, hiszen oda úgyis a keret került.

Azóta hosszú idő telt el. Az egykori kisfiúból tanár úr lett. S bár az élet közel egy évtizedre a Nyírségbe sodorta, később visszatért.

– Itt éreztem magam igazán itthon. Egyke voltam, s amikor a szüleim idősödtek, jólesett nekik, hogy a közelükben vagyok, segítségként.

Egészen nyugdíjba vonulásáig rajzot tanított a kevi gyerekeknek, akik felnőttként még ma is tisztelettel és szeretettel köszöntik az utcán. A szabadidejét pedig a festészetnek áldozta hosszú éveken át. Talán ennek köszönhető, hogy manapság – amikor legtöbb ideje lenne rá – viszont már nemigen alkot.

Ahogy mondja, inkább töltekezik, s várja, hogy újból ihletet kapjon. Immár hosszú évtizedek óta tartó munkássága során számtalan stílusirányzat megérintette, leginkább mindig a tájképfestészet vonzotta. Mostanában olykor elmereng: az igazi művészet nem az igények kiszolgálásában, hanem a szemléletformálásban rejlik, ám természetimádata minden ellenérven felülkerekedik.

A Berettyó és a környező vidék szerelmese. S hogy e kötődés milyen erős, arra egy rövid gondolatsora is elegendő bizonyíték: „Más táj nem érint meg engem. Hívtak már Erdélybe is, a hegyek közé, de nem mentem. Minek? Hogy sok száz kilométerre innen, emlékezetből fessem a kunsági tájat...?