Hiányzik a szokott pörgés a megyénkben dolgozó táncpedagógusoknak

A korlátozások, az otthoni tanulás szinte lehetetlen helyzetbe hozta a táncoktatást. Mit tudnak csinálni ilyenkor az oktatók? Kecskés Gergő és Kovács Sándor táncpedagógusokkal beszélgettünk.

Szoljon.hu/V.B.E.

Kecskés Gergő (bal szélen) és Kovács Sándor (jobb szélen), néptáncos társakkal korábban a hortobágyi pásztortalálkozón

Forrás: Beküldött fotó

– Milyen csoportokkal foglalkoztok?

Kecskés Gergő (KG): – A Martfű Néptánc Együttesnél Busi Ildikóval vagyunk művészeti vezetők. Dolgozom a Fegyvernek Gyermek Néptáncegyüttessel, Sarkadi Andreával közösen együttesvezetőként. Illetve Törökszentmiklóson a Barangoló Táncegyüttesnek tíz éve segítek, ez egy szülőkből alakult csoport, nem lépnek fel, csak jókedvvel tanulják a táncot. Azért alakultak, hogy megtanuljanak táncolni, hogy tudjanak, ha mennek táncházba. Nekik nincs szükségük online órára.

Kovács Sándor (KS): – Most Gyomaendrődön dolgozom az iskolában, korábban a Jászkunságban is sokfelé részt vettem táncos oktatásban vagy zenés programokban és remélem a korlátozások vége után ez folytatódni fog. Digitálisan oktatok, például rajzos feladatokat adok, ami a folklórhoz kapcsolódik. A nagyobbakkal ugyanazokat a táncfolyamatokat ismételjük, mint amit eddig vettünk. Új anyagba nem kezdtünk bele, mert ha rosszul tanulnak meg valamit, azt nehéz kijavítani. Feltáncolok nekik feladatot videóra és visszaküldik, ahogy eltáncolják. Szükségből előny, hogy így nagyobb a rálátás egyénenként a gyerekek munkájára.

KG: – Mi is videókkal dolgozunk, online tartjuk az órákat. A gyerekek több, mint kétharmadától érkezik visszajelzés. Azt tapasztalom, hogy a napközbeni iskolai online oktatás elégé leterheli őket, így délután vagy este tudunk foglalkozni a tánccal. A táncos mellett kapnak néprajzi feladatot, olvasnivalót, archív filmeket.

– Ti is részt vettetek a legényesezős kihívásban?

KS: – Természetesen! Megcsináltam a saját videómat és továbbküldtem a kihívást. Pedagógusszemmel remek a kezdeményezésben a példaadás lehetősége is, hogy látják a tanárt táncolni. Lássanak a gyerekek magasabb szintet, hogy kedvet kapjanak fejlődni.

KG: – A legényesezős kihívást a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kezdeményezte és nem csak az egész Kárpát-medencében futott körbe, de az egész világon, Ausztráliától Kanadáig. Tavaly fél évet voltam kint kanadai magyaroknál. A Calgary-ban működő Bartók Néptáncegyüttes hívott meg, eljutottam több közösségbe Lethbridge-be, Winnipegbe. Ők is bekapcsolódtak a legényesezésbe. Nyilván én is megcsináltam és továbbadtam a láncot.

Kecskés Gergő (bal szélen) és Kovács Sándor (jobb szélen), néptáncos társakkal korábban a hortobágyi pásztortalálkozón
Fotó: Beküldött fotó

– Elindult az új kezdeményezés is, másfél hete már. Az #összetartozás100folk mozgalom, Trianon századik évfordulója jegyében körbetáncoljuk a Kárpát-hazát. Felvételeket készítünk, a martfűiekkel már csatlakoztunk és jönnek majd a kisúji és fegyverneki néptáncosok is.

KS: – Mi is beszéltük már a zenekarral, hogy részt veszünk ebben. A cél, hogy a saját tájegységed tánchagyományát bemutasd. De ahol nincs saját, ott lehet más tájegységet is választani.

KG: – Fontosak az ilyen kezdeményezések, mert nem tudunk úgy kapcsolatot tartani, amit ez a tevékenység igényel, nehéz összetartani a csoportokat. A közösség hiánya, ami nehéz. A magyar néptánc közösségre alapuló tevékenység. Fejben most kicsit át kell állni, meg kellett tanulni a pörgésből lelassítani.

– Mi lesz a nyári programokkal?

KG: – Söndörrel (Kovács Sándor beceneve, ahogy táncos körökben ismerik – a szerk.) visszahívnak minket Lajosmizsére, a Vadrózsák Néptáncegyüttes tánctáborába. Kerestek már és elvileg lehetnének táborok a megyében is a korlátozások részleges feloldása miatt, de én azt mondom, inkább majd nyugodt körülmények között rendezünk tábort. Most olyan sok feltételnek meg kell felelni a járványhelyzeti jogszabályok szerint, hogy az nagyon nehezen vállalható, ezért idén valószínűbb, hogy nem lesz.

KS: – Arra számítok, hogy az ősz zsúfolt lesz, mert mindenki akkor akarja majd bepótolni, ami elmaradt. A napközis tábor még nálunk is kérdéses. Házat, portát rendezek most. A május egyéb években mindig fesztiválos, zsúfolt szokott lenni. Most van időm zenélni, nem csak futtában egy-egy órácskát gyakorolni szaxofonon. Nem csak népzenével foglalkozom, érdekel a blues és jazz is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!