Kiállítás

2022.06.13. 13:14

A megyeszékhely ikonikus épületei „kelnek életre” a Damjanich János Múzeum folyosótárlatán

Az alföldi szecesszió világa elevenedik meg a látogatók előtt a Damjanich János Múzeum első emeleti folyosógalériáján.

Hartai Gergely

Gulyás Katalin az 1900-as évek elejének páratlan dokumentumait nekünk is megmutatta Fotó: Hartai Gergely

Képiró Ágnes, az intézmény művészettörténésze hírportálunknak elmondta: a helyszínen tablókból, korabeli dísztárgyakból és századfordulós képeslapokból láthatnak összeállítást az ide érkezők. 

Veress Dániel és Brunner Attila 2015-ben készített egy húsz tablóból álló sorozatot, mely az egész Alföld – beleértve a Trianon előtti Magyarországot is – szecessziós építészetét mutatja be

 – ismertette a kiállítás anyagát a szakember. 

Képiró Ágnes hozzátette: több térségi város nemzetközi szinten is említést érdemel ezen művészeti ág területén: ilyen Kecskemét és Szabadka is.

Léteznek ugyanakkor olyan települések környezetükben, ahol inkább szecessziós városrészek, közterületek jellemzők. Kiváló példa erre Szolnok, melynek emblematikus részei a Szapáry út szecessziós épületei. A kihelyezett húsz tabló első fele azzal foglalkozik, hogy mit jelent valójában az alföldi szecesszió, illetve mely épületekre jellemző. A másik tíz molinó pedig egy-egy határon túli tájegységre helyezi a hangsúlyt, valamint néhány alföldi megye korabeli örökségét dolgozza fel. 

Kiállításunkban szerettük volna megmutatni, hogyan jelent meg a szecesszió az emberek hétköznapjaiban

 – vette át a szót a múzeum történeti, irodalomtörténeti és művelődéstörténeti osztályának vezetője. 

Gulyás Katalin kiemelte: az üvegvitrinben ritka képeslapok is helyet kaptak, melyek a századelő szolnoki miliőjébe engednek bepillantást. 

Megjelenik a mezőgazdasági takarékpénztár épülete, az 1960-as években lebontott Kereskedelmi és Hitelbank, sőt, a híres Kádár Cukrászda és a színház is. 

Mint megtudtuk: az intézmény múzeumpedagógiai foglalkozásokkal is népszerűsíti a művészet ezen területét. Barláné Kulánda Krisztina múzeumpedagógus úgy fogalmazott: nem elsősorban csak épülettörténeti szempontok alapján mutatják be a szecesszió világát a gyerekeknek, sokkal inkább a rá jellemző díszítésre, motívumokra fókuszálnak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!