Csángó Fesztivál

2022.08.12. 11:25

„Embertelen jó” bulit varázsolt Presser Gábor és a Csík Zenekar Jászberényben – galériával, videóval

Remek hangulatú, teltházas koncertet adott csütörtök este a Csík Zenekar és Presser Gábor a Csángó Fesztiválon, Jászberényben.

Illés Anita

Presser Gábor elvarázsolta a közönséget

Fotó: Pesti József

Az „Ugye mi jó barátok vagyunk?” című koncerten vastaps fogadta a muzsikusokat a Székely Mihály Szabadtéri Színpadon. A részben népzenét, részben népzenei elemeket is felhasználó könnyű- és világzenét játszó Csík Zenekar örömmel érkezett Jászberénybe, ahol már nem először varázsolták el a közönséget. A repertoárban felcsendültek többek között mezőségi, kalotaszegi és gyimesi dallamok, de a Quimby Most múlik pontosan kezdetű nótája, a Kispál és a Borz jól ismert De szeretnék, valamint a Csillag vagy fecske című dalának feldolgozása is.

A magyar népzenei élet egyik meghatározó zenekarának vendégművészeként Presser Gábor előadóművész, zene- és dalszerző, az LGT alapító tagja is színpadra lépett. Embertelen jól szólt „csíkosítva” a Miénk itt a tér, A dal a miénk, a Szólj rám, ha hangosan énekelek című LGT sláger. A generációkat összekötő „Ugye mi jó barátok vagyunk?” kezdetű dalt hatalmas ováció fogadta, a közönség együtt énekelt a legendákkal. A művészek a tradicionális és modern zene különleges fúziójával egy egészen új világot teremtettek a fergeteges esten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!