2022.10.15. 11:25
A Liliomfi ismét új alapokat rakott le a Szolnoki Szigligeti Színházban
Mivel mással, mint a Liliomfival nyitotta az új évadot a Szolnoki Szigligeti Színház. Az 1849-ben írt darabot rendszeresen akkor tűzi műsorra a teátrum, amikor jelezni kívánja, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett. A színház hároméves aba-novákos „vendégszereplés” után végre megint a százéves léte alatt sokadjára átépített és felújított Táncsics utcai épületében fogadja közönségét.
Az új színházi évad első darabjaként bemutatott Liliomfi összes szereplője igényesen komédiázik, egyesek még pluszkacagásra is bírják a nagyérdeműt
Fotó: Mészáros János
A szolnoki kőszínházas színjátszás 1912-ben a Liliomfival rakta le az alapokat. Az immáron ötödik alkalommal markánsan megújuló teátrumi épület falai között rendre Szigligeti komédiája az origó. Ez érthető ugyan, ám minduntalan nagy merészség kell egy olyan darabhoz visszanyúlni és belőle valami újat alkotni, mely régies, és talán poros is, hiszen több mint százötven éve, a reformkorban született.
A szolnoki színház mindenkori vezetésének bátorságára vall, hogy minden egyes jelentős újrázásához a Liliomfit húzzák elő a kalapjukból.
Mert az évek telnek, Liliomfi és a mű is korosodik, így aztán minden időszakban mindig kihívás az új generációk számára (is) feltuningolt, mondanivalóban, látványban „mait” színpadra állítani úgy, hogy az alapmű tartalmi elemei és lényege is megmaradjon. Az erdélyi Keresztes Attila rendezőnek és kollégáinak ez, s nem túlzás, tökéletesre sikeredett.
Keresztes az elmúlt húsz év alatt legalább három alkalommal rendezett Liliomfit. 2002-ben például Temesváron, ahol a címszerepet az a Barabás Botond játszotta, aki most a szolnoki Szigligetit igazgatja. Azután 2011-ben, a Nagyváradi Szigligeti Színház megnyitásának száztizenegyedik évfordulóján, a teátrumi épület újjáépítésének ünnepére és most, Szolnokon. Mind más, de mind ugyanaz. Szolnokon sem a történethez, sem a szöveghez nem nyúl, csupán igényes paródiával öltözteti fel az eredeti komédiát. Nem lép át határt, tiszteletben tartja a százhetvenhárom éves limeszeket, és közönséges giccsek helyett színvonalas humorzsákkal örvendezteti és kacagtatja meg a közönséget.
Munkájának dicséretes sikeréhez nagyban hozzájárult a zenéket szerző Cári Tibor, a librettókat is gyártó dramaturg Szabó Réka, a kifinomultan minimalista díszleteket tervező, ezért a lényegtől figyelmet nem elvonó Fodor Viola és a karaktereket szándékosan túlzó jelmezekbe felöltöztető, s az erős sminkeket is talán jegyző Papp Janó.
A társulat sziklái és nem őskövületei, mint Mészáros „Pulher” István az öregecske kecske Szilvai Tódort alakítva és Molnár „Csínos” László a púpos Kányai fogadóst megformálva brillíroznak szerepükben.
Még arra is vetemednek, hogy egymást ugrasztva csibészkedjenek egymással, egyáltalán nem belerondítva Szigligeti játékos művébe, mint inkább kiegészítve az író gunyoros alakjainak eleve viccesre írt jeleneteit.
De parádéztak és lubickoltak saját figuráikban a Szellemfit játszó bohócfenomén Ónodi Gábor, a csillogó szemű és pillogó szempillájú Molnár Nikolett szerelmes Mariskaként, Zelei Gábor, mint az idétlen ifjú Schwartz – kiegészülve az apját játszó Horváth Györggyel – és Gombos Judit, a sokadik kapuzárási pánikjában férj után kutató Kamilla.
A „friss húsok”, mint a tavalyi Sirályban maradandót mutató Csákvári Krisztián (Liliomfi), Cseke Lilla Csenge (Erzsi) és Polgár Kristóf (Gyuri) mind-mind fiatalosan és frissen tartják kiváló és mozgalmas játékukkal a több mint másfél évszázados darabot. Cári kottajegyeit a színházi, illetve a Szolnoki Szimfonikus Zenekar hangszeresei játsszák le, Rimóczi Mónika zenei és karmesteri vezetésével.
A 2022-es Liliomfi új színházat ígér az alaposan felújított Szigligetiben.
