Kolozsvári Johanna

2023.02.26. 15:00

Máig folytatja a tűzoltók munkájának bemutatását festményein keresztül a kunhegyesi művész

A kunhegyesi Kolozsvári Johanna amatőr festőművész évekkel ezelőtt a fejébe vette, hogy festményein keresztül bemutatja a tűzoltók munkáját. Mára több mint 250 festményt ajándékozott Magyarország minden hivatásos és önkormányzati tűzoltóságának. Cikkünkben a lánglovagokat inspirálta alkotásokról és a jelenlegi munkáiról beszélgettünk.

K. J.

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Mozgásomban korlátozott lettem egy nagyobb balesetet követően – magyarázta Kolozsvári Johanna. 

– Mindig is igen tevékeny életet éltem ezért fontosnak tartottam, hogy ne hasztalanul töltsem az időt. Akkor fiam, Norbert, aki jómaga is tűzoltó, arra inspirált, hogy folytassam a gyerekkori rajzolást. Ahogy telt-múlt az idő belekezdtem az olajfestmények készítésébe is, melyekkel több pályázaton is megmérettettem magam. 

A kunhegyesi festőművész alkotásai egytől egyig igen élethűnek bizonyulnak. Számtalan szakmabeli méltatta munkáját és több aranyéremmel és elismeréssel gazdagodott pályája során. Csendéletei kellőképp kifejezik érzéseit és azok mögöttes tartalmát, melyet bárki magáénak érzhet. Az alkotásban máig aktív művész kellő szerénységgel és alázattal végzi munkáját, melyben a tűzoltók munkájának fontosságát is hangsúlyozni kívánja.

Eleinte jómagam is kapkodtam a témák között, hogy tájkép, tanya, csendélet vagy portré festés az ami illik hozzám 

– fejtette ki hírportálunknak Kolozsvári Johanna amatőr festőművész.

A képen Szent Flórián díjjal szerepel, melyet a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője megbecsülése jeléül adományozott Kolozsvári Johannának
Forrás: Beküldött fotó

– Mostanra kialakult egy kép, aminek köszönhetően az alkotói tevékenységem során igen fontossá vált a tűzoltók munkájának a bemutatása. Mára több mint 250 festményt ajándékoztam, aminek hatására 14 megyei napilap és több helyi híradó is beszámolt munkáimról. Mára viszont számtalan portrét készítettem. Az elmúlt időben felkeresett egy család, aki arra kért, hogy az egykori nagypapa csendőr képét alkossam újra olaj festményeken keresztül.

Évekkel ezelőtt festményeivel köszönte meg a tűzoltók munkáját

Ahogy korábban is írtuk a festőművész pár évvel ezelőtt fogadalmat tett, hogy Magyarország minden hivatásos és önkormányzati tűzoltóságának fest egy-egy képet, hálából az általuk végzett munkáért.

Több mint három évvel ezelőtt az egyik nap nem mindennapi vendég érkezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra.

Egy kunhegyesi amatőr festőművész, Kolozsvári Johanna tizenhárom darab, általa készített – a tűzoltók munkáját megörökítő – festményét ajándékozta a megye tűzoltóinak, köszönetképpen mindennapi áldozatos, hősies munkájukért. A hölgy hozzátette, hogy a fia, Norbert is tűzoltó, aki a Kunhegyesi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságon szolgál, így van még egy ok, amiért szívéhez különösen közel áll ez a hivatás. Az alkotásokból a tűzoltó-parancsnokságok, a katasztrófavédelmi kirendeltségek, valamint a megyei igazgatóság is részesült.


 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!