Mihályi Gábornak Jászberény az origója, Szolnok a szerelme

A március 15-i nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan Mihályi Gábor Harangozó Gyula-díjas néptáncművész, koreográfus, rendező, Érdemes és Kiváló Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Szolnok díszpolgára, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja is Kossuth-díjat kapott. A szolnoki Tisza Táncegyüttes korábbi, a Magyar Állami Népi Együttes jelenlegi művészeti vezetőjével az elismerése kapcsán beszélgettünk.

Mészáros Géza

Egy "hallhatatlan" Kossuth-díjas ráér még a befejezéssel

Fotó: Illyés Tibor

Nemzeti Ünnepünk előestéjén Novák Katalin köztársasági elnök az Országgyűlés kupolatermében, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Kövér László házelnökkel közösen nyújtotta át a rangos nemzeti elismeréseket az arra érdemeseknek. Összesen negyvenkilencen vehettek át Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetés fokozatait. A hajdanán Szolnokon, napjainkban a fővárosban tevékenykedő, ám születése óta Jászberényben élő Mihályi Gábor néptáncos, koreográfus és rendező megkeresésünkkor úgy nyilatkozott hírportálunknak, hogy először meglepődött a hír hallatán, ma pedig már kezdi megszokni, hogy Kossuth-díjasként teszi a dolgát.

Valami iránt, és ez a néptáncművészet, nagyon régóta elkötelezett vagyok. Volt, amikor a saját örömömre táncoltam vagy koreografáltam, de egy jó ideje már másokéra, főleg a közönségére is teszem ezt. Utóbbi azonban már felelősséggel is jár. Ha „a mások” elégedettek az előadással, akkor az elismerés, a taps már nem is nekem szól. Inkább egy közösségnek. Akik eltáncolják, elzenélik azt a művet, melyben nekem annyi szerepem van, hogy a saját elképzeléseimet instruálom. A díjaim ezért, noha részemre szólnak, ám a hajdani és mostani táncos társulataimnak is az érdeme. Köszönet mindezért nekik, a barátaimnak

– osztotta meg Kossuth-díját mindenkori kollégáival is a többszörösen kitüntetett táncmester.

Mihályi Gábor egy családi majálison látta életében először a jászberényi székhelyű Jászsági Népi Együttest, amelynek előadása elementáris erővel hatott rá: egy életre elkötelezte magát a néptánc mellett. Az együttes koreográfusa egy időben a szolnoki Tisza Táncegyüttes alapítója, Timár Sándor volt, akinek növendéke lett, s miután Timár a Magyar Állami Népi Együtteshez került, felkérte, hogy csatlakozzon hozzájuk. Mihályi a kilencvenes években egyre többet koreografált a MÁNE-nél, majd megbízott művészeti vezető és karigazgató lett, 2016-tól pedig a társulat vezetője. Ám sem a Jászságtól, sem Szolnoktól nem tud elszakadni.

– Jászberényben élek, ez az otthonom, az origó. Innen utazok határon innen és túlra, és mindig idetérek haza. Szolnok a másik nagy jászkunsági szerelmem. A Tisza Táncegyüttesnél művészeti vezetőként eltöltött tíz-egynéhány évem kitörölhetetlen emlékekkel és élményekkel teli. Mindenkivel jóban vagyok, akikkel korábban együtt dolgoztam, és nagyon sok tehetséges fiatalt ismerek a Jászsági Népi Együttesből és a Tiszából is, akikkel talán majd a későbbiekben fogok együtt dolgozni – vélekedik a mester, aki a MÁNE jelenlegi műhelymunkájáról is beszámolt.

– A díj, az díj. Meghatódott és büszke vagyok. De tudom, hogy nem dőlhetek hátra. Igaz, nem is akarok. Számomra a Kossuth-díj felelősség és ösztönzőerő a továbbiakhoz. A műsornaptárunk szerencsére tele van. Hamarosan fellépünk a horvát fővárosban, Zágrábban az Ezerarcú Délvidék című előadásunkkal, Húsvétra készülünk a Bartók-féle Kivirágzott keresztfája produkcióval, amit elviszünk Erdélybe és a Felvidékre is, és talán eljutunk nyáron a montreáli néptánc-fesztiválra is. A többi pedig még titok és a jövő zenéje. De hiszen ráérünk még a befejezéssel! – zárta gondolatait.

Könnyű neki optimistán gondolkodni, mondhatnánk, hiszen a friss Kossuth-díjas Mihályi Gábor a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja is egyben...