Szolnok

2023.05.11. 12:30

Nyolckor a bárkán, pingvinek a fedélzeten, gyerekek Isten tenyerén

Színházi meseelőadásokra vonatkozóan minduntalan megállapítható, hogy a gyermekeknél nincsen hálásabb közönség. E tapasztalatot erősítette tovább a X. Színházi Olimpia részeként a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak a szolnoki teátrumban a napokban két alkalommal is bemutatott, magyar nyelvű előadása.

Mészáros Géza

Három pingvinnek csak két beszállókártyája van Noé bárkájába, ám a barátság ereje kicselezi az isteni akaratot és megmenti az egész totyogós „kolóniát”

Forrás: Szinhaz.org

A Szolnoki Szigligeti Színház két vendégdarab három előadásával vesz részt a magyarországi rendezésű X. Színházi Olimpián. Május 9-én Ulrich Hub: Nyolckor a bárkán című mennyei mesejátékát kétszer vitték színre a székelyudvarhelyiek.

A darab mindkét alkalommal nagy sikert aratott a gyermekközönség körében.

A lelkes lurkók harsányan gurgulázva kacagták ki a hóban, jégen és vízben csetlő-botló pingvinszereplőket, míg a vidám betétdalokat ritmusos vastapssal jutalmazták. Az ütemezett tapsika talán csak a lassú, balladai nótáknál feneklett meg kissé. A végeredmény azonban magáért beszélt, Szolnok általános iskoláiból verbuvált kisdiákok ugyanis víg kedélyű élményekkel és remélhetően a mondanivaló tapasztalataival és tanulságaival felvértezve hagyták maguk mögött a Szigligeti nézőterét.

De mi is az a ma már legendás tartalom, melyet Ulrich Hub közel húsz éve vetett papírra, s azóta meghódította a világ világot jelentő deszkáit?

A szerző 2005-ben írta művét a karlsruhei Badeni Állami Színház felkérésére. És szinte azonnal megkezdte diadalmenetét. Németországban és Hollandiában például az év gyermek- és ifjúsági drámájává választották 2006-ban. Egy évre rá megjelent a regényváltozata, amely 2008-ban az év mesekönyve lett.

A könyv azóta számos nyelven jelent meg Európa szerte, a színdarabot pedig az Öreg kontinens több országában állították színpadra, a gyerekek nagy-nagy örömére.

Hazánkban is előszeretettel tűzik műsorra a Nyolckor a bárkán-t, a nagyobb teátrumok és az alternatív műhelyek repertoárjában egyaránt szerepel a mitológiai alapokra támaszkodó kedélyes darab.

Ha a színdarabban nem látható, csupán hallható Úr/Noé (Barabás Botond) hangját is számba vesszük, úgy az ötszereplős mesejáték a bibliai (Mózes első könyve) bárkatörténetet öltözteti gyermekruhába. A Teremtő megnyilvánulásait, a „Könyvet” és apostoli írásait Hub gyermeknyelvre fordítva igyekszik megértetni célközönségével. Egyszerű a színpadi képlet: hit, remény, szeretet, és a barátság tartja életben a kiválasztottakat.

Emberi metamorfózis: esetünkben a bárkára csupán két beszállókártyával rendelkező három pingvin (László Kata, Pál Attila, Szűcs-Olcsváry Gellért) szemén és lelkén keresztül járjuk, vagy inkább totyogjuk be a stációkat. Miközben egyre, másra vedlik le Isten teremtményeinek alávalósága.

Mert, mint tudjuk, nem a cél, hanem az út a fontos.

A két repülni nem tudó szárnyas nem hagyják magukra barátjukat, annak ellenére sem, hogy kiderül, az özönvízben a pingvin él mint pingvin a vízben… A hánykódás során galambunk (Esti Norbert) is megvilágosodik, mi több, galamblelkűvé válik.

Márkó Eszter rendezésében, a zenét szolgáltató Király Péter királyi dalbetéteivel Tomcsáék Nyolckor a bárkán-ja 6 évestől egészen 99 esztendős korosztályig nézhető, élvezhető, élet hosszig tartóan hasznosítható…

A másik olimpiai szám, melynek majd június 7-én 19 órától ad helyet a szolnoki teátrum, az a Szigligeti színház legendás igazgatójának, Schwajda Györgynek a Csoda című abszurd játéka lesz a román petrozsényi Teatrul Dramatic „Ion D. Sîrbu” színház társulatának az előadásában.

Ezt a darabot a szolnoki színház színész-rendezője, Csínos Molnár László állította a Zsil-völgyi kulturális intézményben dirigensként a színpadra, s amely az év eleji bemutatója óta nagy sikert arat a román közönség körében is. A petrozsényiek Schwajda-Csodáját egyébiránt román nyelven hallgathatja, de feliratozva értheti meg majd a szolnoki közönség június 7-én.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!