2023.09.20. 10:40
A boldog békeidők elevenednek meg az új ceglédi kiállításon
Zsúfolásig megtelt a minap a ceglédi Kossuth Múzeum előtere, rengetegen voltak kíváncsiak az intézmény legújabb kiállítására. A Mi, ceglédiek – A város géniuszai a millenniumi években című tárlat ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

A beszédeket zenés műsor zárta, amely után bárki végigjárhatta a kiállítótér különleges emlékeit
Fotó: Hartai Gergely
Rendhagyó ez a mai alkalom, egy olyan kiállítást láthatunk most, amely akkora szakmai támogatásból valósult meg, amelyre az elmúlt évtizedekben nem volt példa az intézmény életében
– kezdte gondolatait a múzeum igazgatója.
Zakar József elmondta, a Mi, ceglédiek – A város géniuszai a millenniumi években című új időszaki kiállításuk a Magyar géniusz program keretében, a Nemzeti Kulturális Alap és a helyi önkormányzat támogatásával született meg. A tárlat felépítésekor lehetőségük nyílt a mai látogatói igényeket középpontba helyező színtér megalkotására. A klasszikus kiállítási élmények mellett ezáltal kiemelt szerepet kaptak a digitális megoldások, a különleges installációs terek. Ezek segítségével keltették életre a 19. és 20. század fordulójának jeles helyi személyiségeit, a boldog békeidők hangulatát és a korszak várostörténeti eseményeit egyaránt.
– Az, hogy ennyien összegyűltünk, jól mutatja, hogy Cegléden van igény a minőségi kultúrára – vette át a szót a megnyitón a település polgármestere. Dr. Csáky András hangsúlyozta: a vadonatúj mustrán elgondolkodhatunk Gubody Ferenc egykori városvezető és kortársai nagyratörő tervein, de rácsodálkozhatunk Rónay János találmányára, a fűthető fürdőkádra is.
A korszak a nyomdászok fénykora is volt, köztük Sárik Gyula termékeivel ismerkedhetünk itt meg. Nem szabad elfeledkeznünk a kiállítás egyetlen hölgyéről, Conradt Vilma fényképészről sem, akinek fotográfiái a legszebb alkotások közé tartoznak
– vezetett be az impozáns emlékek hátterébe a településvezető.
Ezt követően dr. Végh Katalin, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének ügyvezetője, a Magyar géniusz program főkoordinátora osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.
– A géniusz program azt üzeni, hogy létezik vidéki muzeológia, és ez igazi érték. A ceglédihez hasonló múzeumok kulturális örökségünk jelentős részét őrzik. Minden közösségnek megvannak a saját géniuszai, ahogyan Ceglédnek is – taglalta a koordinátor.
Dr. Végh Katalin kiemelte, programjukban több célt is meghatároztak, amelyekhez jól illeszkedik a ceglédi mustra mondanivalója. Munkájuk fontos eleme a múzeumok népszerűsítése, a „Kárpát-medencei múzeumok brand” kialakítása, valamint a vidékfejlesztési célokhoz való kapcsolódás.
Vonzó, korszerű, tartalmában alapos és interaktív tárlat született. A kiállítótér teljes felújításon esett át, amelyhez a pályázati támogatáson túl az önkormányzat is hozzájárult
– összegezte gondolatait a szakember.
A beszédeket zenés műsor zárta, amely után bárki végigjárhatta a kiállítótér különleges emlékeit.
A podcast megtalálható a Szoljon.hu Youtube- és Spotify-csatornáján is.
Szoljon podcast
- Amikor a panasz már nem normális, és a szervezet jelez
- Rollerre születtünk – vagy csak elhittük? Áldás, vagy átok az elektromos roller?
- Egy jászkunsági kisvárosból indulva hódította meg a magyar hiphop világot
- Hogy lehet puskázni az érettségi vizsgán – és vajon megéri?
- Egy sokak által tabunak tartott témáról beszélgettünk mélyen és érzelmesen Kiss Olgával