Népszerűség

2023.09.10. 15:30

A sportolók mellett egy tiszafüredi kötődésű zenekar lett a pesti atlétikai vb sztárja

Az atlétikai világbajnokság nyitókoncertjén és a férfi-maratonfutás közben is elképesztő hangulatot varázsolt a tiszafüredi Samodai Bence János trombitaművész zenésztársaival, a SunCity Brass zenekarral. A fülbemászó muzsikát játszó együttes 2017-ben robbant be a köztudatba. A zenekar stílusáról, történetéről és világbajnoki élményeikről az egyik alapító taggal, Samodai Bence János­sal beszélgettünk.

Köllő Judit

A SunCity Brass együttes a férfi-maratonfutás közben, az utcán is emelte a hangulatot különleges zenéjével

Forrás: Beküldött fotó

– Az emberek el sem tudják képzelni, hogy az elektronikus zene és a rézfúvós hangszerek hogyan működnek együtt – mosolygott a fiatal trombita­művész, Samodai Bence János, amikor együttesük stílusáról kérdeztük. 

– A zenekarunk neve SunCity Brass, 2017-ben indult egy klasszikus New Orleans-i/svájci fúziós stílusú brass bandként. Idővel folyamatosan lekopott a band, és ráragadt az elektronikus zenei vonal. Kiegészültünk egy DJ-vel, és az elektronikus produkciókhoz híven hatvanperces, elektronikus blokkba illő előadásokat hoztunk létre, rengeteg rézzel. Az együttes megalakulásakor az volt a célunk, hogy újat mutassunk, valami olyat, amit az emberek sosem várnának. Így a klasszikus hangszereket ötvözzük a popvonallal, továbbá az utóbbi időben, elektroakusztikus megszólalással is próbálkozunk a zenénkben. Szerencsére mindez olyan nagy sikernek számít, hogy országszerte számos fellépésünk van, igaz, mindenhol elektronikus fellépőként kezelnek minket. Titkon azt is szeretnénk, hogy zenénk által azok is megkedveljék az akusztikus hangokat, akik egyébként nem hallgatják.

A koncerteket követően számos pozitív visszajelzést kaptunk, ami odáig vezetett, hogy együtt zenélhettünk az atlétikai világbajnokság nyitókoncertjén Lábas Vikivel, a Margaret Island énekesével és Bagossy Norberttel, a Bagossy Brothers Company frontemberével. Mindezeken túl a férfi-maratonfutás közben az egyik pódiumon is zenélhettünk

– sorolta a trombitás.

Samodai Bence János és társai a stadion rekortánját is „kipróbálták”
Forrás: Beküldött fotó

Fiatal kora ellenére Bence több terepen is helytáll, például pedagógusként és a SunCity Brass banda alapító tagjaként, ráadásul több más formációban is aktív résztvevő.

– Jómagam trombitaművészként tevékenykedem, aktívan zenélek több formációban, továbbá a Szegedi Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumban, illetve a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán tanítok. A korai barokk zenétől az archaikus régi hangszereken át a modern slágerekig nagyon sokféle zenét játszom. Mindennek az az oka, hogy szeretem ezt a fajta zenei változatosságot, hiszen mindegyikben megtalálom, amit szeretek, ami inspirál és amiben kifejezhetem önmagam – tette hozzá a zeneművész, aki arról is mesélt, mekkora élmény volt számukra az atlétikai világbajnokságon szerepelni. 

– Talán ez volt az eddigi legnagyobb durranásunk! Általá­ban online formában kommunikáltunk az énekesekkel, és ebben a formában próbáltunk is párszor, azonban olyan profi csapattal dolgoztunk együtt, hogy kevés gyakorlás is elég volt a Tavaszi szél vizet áraszt című dal eljátszásához.

Mint kiderült, a nem mindennapi zenét játszó banda kifejezetten kedveli Tiszafüredet, így minden alkalommal szívesen térnek vissza Bence szülővárosába.

– Nyáron felléptünk a Tisza-tó Fesztiválon is, ami nagyon jó hangulatban telt. Bár a bandából csak én vagyok tiszafüredi, a város mindenki szívébe belopta magát. Nagyon sok emlékem kötődik a településhez, hiszen már kilenc­évesen elkezdtem trombitálni Török Zsolt növendékeként – emlékezett vissza Bence. 

– Mondhatni zenész családban nőttem fel, hiszen nagymamám hivatásos zenész, szüleim és testvéreim pedig hobbiszinten művelik azt. Már tizennégy éves koromban bekerültem a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekarba, ami meghatározó része volt a gyerekkoromnak. Később aztán Budapesten tanultam tovább, majd a Szegedi Tudományegyetemre mentem. Hálás vagyok azért, hogy idáig eljutottam, és büszke vagyok a SunCity Brass minden tagjára!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!