Kodály Zoltán személyesen gratulált Buday Péter karnagynak

A Béres-díjas dr. Lengyel Erzsébet történelem-, ének-zene- és társadalomismeret-szakos tanár, történész, karvezető, kórusalapító és -vezető, a KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége) Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei elnöke kezdeményezésére igent mondva számos cég és magánszemély gondolta azt, hogy a hazai kórusmozgalom motorjának, a szolnoki Buday Péternek kell hogy legyen a jászkunsági vármegyeszékhelyen valamilyen emléke, emlékhelye. Ötlet és lehetőség hamarjában találkozott.

Szalóki István a Szolnoki Panteont épp abban az évben alapította, s helyezte a Damjanich János Múzeum gondnoksága alá, amikor mindenki által „Péter bácsinak” nevezett Buday Péter elhunyt (2004. szeptember 15.). Ennek éppen húsz esztendeje. A két évtizedes jubileum megfelelő alkalomnak bizonyult, hogy a jeles karnagyra ezentúl méltó módon emlékezzen meg az utókor. De ki is Buday Péter, és mit köszönhetünk neki? – kérdeznék sokan az újabb nemzedékek tagjai közül, akiket napjainkban egyáltalán foglalkoztatnak különféle komoly- és népzenei dalárdák, kórusok, és énekegyüttesek tevékenységei.

Buday Péter a Hajdú-Bihar megyei Derecskén látta meg a napvilágot 1921. október 21-én. Szülei pedagógusok voltak. A család a harmincas években költözött Szolnokra, mert az édesapa a Délibáb úti iskola igazgatója lett, így Péter már a gyermekkorától fogva kötődött a városhoz. A családi hagyományoknak megfelelően pedagógusnak készült. A Szegedi Tanítóképzőben tanult, ott kezdett zenével foglalkozni. Szolnoki karnagyi tevékenysége a Belvárosi Templom Kórusában kezdődött, melynek másodkarnagya lett.

Az édesapja nyomdokába lépve, két évig a Délibáb úti iskolában tanított. Később a Thököly úti iskolába került. Első kórusát 1947-ben szervezte a városban meglévő négy férfikar legjavából. Ezzel a „centenáriumi férfikarral” lépett fel egy Kecskeméten rendezett fesztiválon. Akkora sikert aratott, hogy személyesen Kodály Zoltán is gratulált Buday Péternek. Egy korábbi interjújában így nyilatkozott a kézfogásról: „Lehet, hogy a Kodályhoz való kapcsolódásom, Kodály szellemének továbbvitele részemről ennek a találkozásnak tudható be”.

Mivel orgonistaként is szerepelt, az iskolák államosításakor úgy gondolták a városi vezetők, hogy olyan embert kell ültetni az iskolaigazgatói székbe, aki kapcsolatot tud teremteni az egyházi tisztségviselőkkel. Így lett Buday Péter, alig huszonnyolc évesen a Konstantin iskola igazgatója. Mindeközben az Áfész Kodály Kórusát 1950-től, a MÁV Járműjavító Férfikarát 1951-től vezette. Az ötvenes években a Titász és a rendőrség kórusát is ő vezényelte. Minderről fellelkesülve ekképp emlékezett korábban: „Olyan kórusélet volt Szolnokon, hogy szinte nem is igaz. Egyszerre öt-hat kórusom is volt, de ez nekem nem teher, hanem kimondhatatlan boldogság volt”.

Buday Péter karnagynak, pedagógusnak és iskolaigazgatónak is remekül megfelelt, aminek következtében 1962-ben tanulmányi felügyelőnek nevezték ki, egy évvel később pedig rábízták a művelődési osztály vezetését. Ekkortájt ő teremtette meg a Tiszaparti Gimnáziumban az ének-zene oktatást, és ő hozta létre a Bartók Béla Kamarakórust. Beosztásából adódó lehetőségeit a város kóruséletének segítésére használta fel.

Nélkülözhetetlen szerep jutott rá a „Szolnoki Kulturális Hetek” megszervezésében is, melyeken nem csupán énekkarok léptek fel, hanem szimfonikus zenekarok, néptáncegyüttesek számára is tartottak országos rendezvényeket. Ugyanekkor a középiskolások számára megrendezték a Verseghy Diáknapokat. Buday Péternek is érdeme az, hogy sikerült lelkesíteni a térség számos énektanárát, amelynek következménye lett, hogy Szolnok és a megye kórusai minimum a dobogón, de legtöbbször az első helyen végeztek. Az 1982-es évben nyugállományba helyezték, ettől kezdődően még aktívabban vett részt a helyi, térségi és országos kórusmozgalomban. A Kórusok Országos Tanácsának (KÓTA) megyei szervezetét 1991-ben hozta létre, ennek „gyermeke” az Éneklő Ifjúság” programsorozata. Buday Péter a KÓTA tiszteletbeli elnöke és megyei titkára volt.