A New Yorki komédia rendezője

2024.02.12. 12:14

Elhunyt a szolnoki színházhoz sok szállal kötődő Szurdi Miklós - videóval

Szurdi Miklóst először közel negyven évvel ezelőtt foglalkoztatta a Tisza-parti teátrum

Mészáros Géza

Szurdi Miklós – élt 73 évet

Forrás: MW archív

Fotó: Mirkó István

Türelemmel viselt, hosszú ideje tartó súlyos betegség következtében, 73 esztendős korában elhunyt Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró.

A rendező halálhírét hétfőn délelőtt dr. Pásztor László, Erdőkertes polgármestere jelentette be a közösségi oldalán.

Szurdi Miklós a Színház- és Filmművészeti Főiskolán előbb színész (1970–1974), majd rendező (1971–1976) szakon szerzett diplomát. Pályáját filmgyári asszisztensként kezdte, 1969-ben és 1970-ben, majd 1975-ben szerződött a kecskeméti Katona József Színházhoz, ahonnan 1979-ben átvitte rendezői székét Szolnokra. A Szigligeti Színháznak 1979 és 1982 között volt a tagja. Kerényi Imre színházigazgatása alatt rendezőként dolgozott a Tisza parti teátrumban.

A Szolnoki Szigligeti Színházat 1982-ben a Nemzeti Színházért hagyta el, majd 1983-tól a Mafilm és a Magyar Televízió rendezője lett. A későbbiekben megfordult a Veszprémi Petőfi Színházban, és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is, előbbi teátrumban rendező, utóbbinál igazgató volt.

Az utóbbi években több szolnoki rendezése is volt, így negyven év elteltével ismét találkozott a Szigligeti nagyszínpadával és a szobaszínházzal is. A 2021-es év őszén a Black Comedy-t dirigálta a nagyszínházban, jelenleg pedig még mindig futó darabja dirigensként a Színműhelyben nagy sikerrel futó Nem York-i komédia.

Szurdi Miklós nevéhez olyan ikonikus sorozatok fűződnek, mint a Linda, az Angyalbőrben, a Família Kft., vagy a Privát kopó.

A Szolnokhoz és a Tisza-parti teátrumhoz sok szállal kötődő Szurdi Miklós haláláról a közösségi oldalon a Szigligeti Színház, valamint Barabás Botond igazgató is megemlékezett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!