Előadás

2024.02.22. 16:30

Tornadresszben szavalt Endre király az újszászi iskolában – galériával

Visszahozni a Z generációt az online térből – ennek mikéntjét mutatta be a rendhagyó színházi foglalkozás Újszászon.

Rózsa Róbert

Passzentos tornaruhában lépett be csütörtökön az újszászi Rózsa Imre Technikumba az akrobatikus Endre király, aki András. Csodálkoztak is az iskola növendékei, mi sül ki ebből, de a vége nagy nevetés lett.

előadás, program, esemény
A KultUp csapata érkezett az újszászi Rózsa Imre Technikumba, ahol többek között II. András király alakját is felturbózták a fiataloknak
Fotó: Mészáros János

II. András – modernre szabott – bőrébe ugyanis budapesti színész bújt, aki színpadi társával együtt kétszemélyes interaktív zenés komédiában adta elő az aranybulla történetét a suliban. A színházi előadásba bugyolált történelemóra nem kis derültséget okozott a fiataloknak, akik a meg-megállított fellépés közben referálhattak történelemtudásukról is.

De színpad volt csütörtökön az egész iskola, ahová a KultUp elnevezésű közösségfejlesztő foglalkozás fészkelte be magát egész napra. A program célja az, hogy országszerte, így most épp Újszászon is minőségi színházi élményhez juttassa a diákokat.

A modernizált aranybulla mellett Újszászon előadták például Káin és Ábel történetét, volt újragondolt József Attila monodráma, de tartottak kommunikációfejlesztő csapatversenyt is. Csupa olyan dolog, amely értéket közvetít a fiatalok felé. A zenei foglalkozást például nem kisebb nevek, mint a Liszt Ferenc-díjas zongorista, Várnagy Andrea, és az ugyancsak Liszt-díjas zeneszerző, Barabás Árpád tartották. Beszélgetésükből kiderült, hogyan alkották újra a legszebb magyar szerelmes népdalokat, vagyis hogyan élték meg a szerelmet – és máris ott voltunk a középiskolások előtt tornyosuló nagy-nagy kérdésnél.

– A közösségépítés a szándékunk, a magyar klasszikusokon keresztül – mondta el hírportálunknak Pomlényi Attila, a KultUp oktatási referense. – A művészeti gondolkodásmód, a kultúrafogyasztás, kreatív gondolkodás serkentése a célunk, mindaz, ami egy kissé visszarántja a Z generációt az online világból. Az ő ingerküszöbüket próbáljuk így elérni, számukra is élvezetes előadásokkal. Rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, vagyis úgy látjuk, az igény megvan a közvetlen kommunikációra a mai fiatalság körében is – fejtette ki.

Kovács Nándor Józsefné iskolaigazgató elmondta, a Honvéd Kadét Program partnerintézményeként csatlakoztak a roadshowhoz, amelyben az iskola minden tanulója részt vett. Úgy vélte, fontos, hogy a színházi élmény eljusson a vidéki iskolákba is, a diákok pedig élvezték az előadásokat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!