Alkotni jó!

2024.02.07. 18:45

Örömrajzolók munkáiból terveznek kiállítást június végén a madarasi művelődési házban

Egy pályázat kapcsán tartott tavaly rajzórákat az érdeklődőknek Nagyné Papp Róza nyugalmazott iskolaigazgató, rajztanár a József Attila Művelődési Ház és Nagyközségi Könyvtárban. Folytatják a tanulást és kiállítást is terveznek.

Daróczi Erzsébet

Gőz András és Lengyel Máté szakkörtagok és Nagyné Papp Róza kész képek előtt

Fotó: Daróczi Erzsébet

A résztvevők annyira megszerették a rajzolást, hogy kérésükre folytatódott a tanulás. A résztvevők között általános iskolás, középkorú éppúgy volt, mint szépkorú, de érkeztek hozzájuk újak is, ők most kaptak kedvet ehhez. 

Mint a tanárnő elmondta, a foglalkozásokon ő maga is teljesen kikapcsolódik, minden alkalommal más-más a feladat, és közben megtanítja az alapokat, például csendélet festése közben a színkeverés, az arányok megfigyelése, a tájképekkor a horizont, a levegő perspektívája is előkerül. A természet- és állatábrázolás – kakas, macska, kutya – éppúgy feladat, mint egy utcarészlet, de készültek már önarcképek is – sorolta a tanárnő, aki maga is szívesen fest, főleg olajképeket, bár most erre kevesebb ideje jut, mint szeretné. 

Három csodálatos unokája is mindig számíthat a nagyira, rajzolni őket is megtanítja Nagyné Papp Róza, aki szerint szakkörösei örömmel és egyre tehetségesebben alkotnak. Van, aki a három óra alatt megállás nélkül dolgozik, annyira kikapcsolja a rajzolás. Persze ha valaki elakad, annak segít a továbblépésben egy-egy kivetített kép perspektivikus magyarázatával. 

Mint fogalmazott, az a lényeg, hogy jól érezzék festés közben magukat a tagok, élvezzék, amit csinálnak, és közben még tanulnak is. A kész munkákból június végén terveznek a művelődési házban egy kiállítást, de pár napos nyári alkotótáborra is volna igényük a szakkörbe járóknak, erről is egyeztetnek majd. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!