2018.11.05. 12:21
Közel állt a bravúrhoz a Kisúj, de az éllovas Montvai duplájával fordítani tudott
A tizenharmadik forduló mérkőzésein léptek pályára a megyei első osztályban szereplő csapatok a hétvégén.
Balla Zalán (jobbra) és társai címvédőhöz méltó játékkal rukkoltak ki a Csépa ellen, s meg sem álltak hat rúgott gólig
Fotó: Fodor Orsolya
Kunhegyes – Jánoshida 1–3 (1–1)
Kunhegyes, 60 néző. Vezette: Seletye Róbert.
Kunhegyes: Csontos – Tyukodi R., Soós, Szőke I., Kocsis N. (Szóládi L.) – Imre, Pádár (Horváth L.), Kocsis T. (Ternák), Rózsa I. (Sebők) – Tyukodi A., Szabó D. Edző: Pádár László.
Jánoshida: TÓTH CS. – ESZES E., ESZES M., CSERI G., BERCZELI, HOMOJOVSZKI – VARGA M., KANALAS, PATAKI (ZACSOVICS Z.) – KÁPLÁR (ZACSOVICS T.), MOLNÁR Á. (KERESZTES). Megbízott edző: Eszes Béla.
Az első húsz percet követően – amibe egy hazai kapufa és egy szerencsés gól is belefért – fokozatosan felülkerekedett a Jánoshida, amely megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
Gólszerzők: Kocsis T. (12.), ill. Molnár Á. (23.), Homojovszki (50.), Zacsovics Z. (56.).
Pádár László: – Fontos mérkőzést veszítettünk el. Gratulálok a Jánoshidának!
Eszes Béla: – Gratulálok csapatomnak! Remélem, a következő fordulókban is eredményesek leszünk riválisainkkal szemben.
Tudósított: Szabó György
Törökszentmiklós – Karcag 2–1 (1–0)
Törökszentmiklós, 200 néző. Vezette: Erdélyi Bence.
Törökszentmiklós: Tóth Z. – Lakatos K., GUSZTAFIK, Fekete P. (Kinyik Z.), NAGY P. – POLGÁR, FEHÉR F., Héder A., Kovács R. (Szedlák, Szombati) – Lólé – ANGYAL. Edző: Kinyik György.
Karcag: Belényesi – Kovács L., SZÍVÓS G., Szőke N., Farkas S. (Orosz) – Szentannai, Domokos, SZÍVÓS GY. – Györfi (Kovács F.), Erdei T., Szőke R. Edző: Orosz István.
Nem túl magas színvonalú mérkőzésen, rengeteg hibával zártak a csapatok, de így is megérdemelt hazai győzelem született.
Gólszerzők: Héder A. (39.), Nagy P. (64.), ill. Szívós G. (75.).
Kiállítva: Erdei T. (84. – második sárga lappal).
Kinyik György: – Gyenge színvonalú mérkőzésen, megérdemelten nyertünk.
Orosz István: – Még egy profi csapatnak is feladja a leckét, ha egy félidőnyi előnyt ad az ellenfelének, nemhogy nekünk.
Tudósított: Nagy Kálmán
Rákóczifalva – Mezőtúr 1–5 (0–1)
Rákóczifalva, 100 néző. Vezette: Kóródi Ferenc.
Rákóczifalva: Kiss Z. – Szakali T. (Győr), Halicsku (Szécsi), Kürti, Menyhárt – Kiss P., Kiss Zs., Nagy N. (Trecskó), Balogh S. (Ruskó), Mihályi (Kácser) – Máté Fazekas. Edző: Ruskó Zsolt.
Mezőtúr: Kontér – Nagy F., Jónás B., BONTOVICS, IFJ. FARKAS Z. – SZÉKELY D. (Bodorik), Barna (Dóczi), ifj. Erdősi (Penderik), Erdei Z. (Patkós) – Kántor (Polák), KORMOS L. Edző: id. Erdősi Gyula.
Az első félidő képe alapján, nem volt előrelátható ez a nagyarányú mezőtúri győzelem.
Gólszerzők: Máté Fazekas (55.), ill. Kormos L. 4 (34., 49., 70., 87.), ifj. Farkas Z. (76.).
Ruskó Zsolt: – Amíg ilyen lesz a hozzáállásunk a heti munkához, addig sajnos nem számíthatunk jobb eredményekre.
id. Erdősi Gyula: – Az első harminc percben nem kaptuk el a mérkőzés ritmusát, viszont utána minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Jobbulást kívánok Székely Dávidnak!
Tudósított: Ruskó Zsolt
Jászfényszaru – Tószeg 2–1 (1–0)
Jászfényszaru, 60 néző. Vezette: Szoboszlay Péter.
Jászfényszaru: PAPP N. – SZAKALI ZS., PAPP P., BARANYI, SZAKALI M. – NÉMETH N. (MAJZIK BERTALAN), VASZICSKU, NAGY T. (TÓTH P.), NAGY SZ. – VÁRADI (MAJZIK BALÁZS) – TÓTH M. (PRÁGA). Edző: Majzik Bertalan.
Tószeg: FÁBIÁN E. – Bali (Korsós), MÉSZÁROS G., Boldizsár (Kurucz), Grúber – Kiss B., Bába, Kaszab D., PELLES – Pap V. (Héja), Monoki (Rézműves). Edző: Viola Kálmán.
Igazi rangadóhoz méltó játékot láthattak a nézők. A hazai csapat hamarabb is eldönthette volna a mérkőzést, és akkor az utolsó tíz percben megkímélte volna magát a felesleges izgalmaktól.
Gólszerzők: Tóth M. (16.), Nagy Sz. (83.), ill. Bába (91.).
Majzik Bertalan: – Megtört a jég, négymeccses rossz szériát tudtunk lezárni. Habár az eredmény nem tükrözi a játékunkat, a mai győzelmünkhöz nem férhetett kétség.
Viola Kálmán: – Jászfényszaruban nem szégyen kikapni. Két gyermeteg hiba miatt kerültünk hátrányba, de összességében megérdemelt a hazaiak sikere. Csapatomnak is gratulálok, mert az utolsó percig hajtott a döntetlenért.
Tudósított: Majzik Bertalan
Szajol – Csépa 6–0 (3–0)
Szajol, 100 néző. Vezette: Pálinkás Donát Ferenc.
Szajol: BENCZE – CSAJBÓK, DONKÓ, DALMADI – BEZZEG (CSÚRI) BALLA Z., LUCZA (SZÉKELY Z.), BENEDEK, SZENTMIKLÓSI – FELFÖLDI (KACSKÓ), DOBOS D. Edző: Bogdán Balázs.
Csépa: Modla – Zsombik (Hubai), Szakács, Varga M., Németh T. – Melis, Kézsmárki, Fülöp – Gorjánácz, Hegedűs M. (Oberna G.), Viczián. Edző: Papp Erik.
Visszatért a kapitány (Bezzeg Tamás) a fedélzetre.
Gólszerzők: Szentmiklósi 2 (4., 47. – tizenegyesből), Donkó (14.), Bezzeg (28.), Felföldi (58.), Lucza (75.).
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/377_UYRv_byr0l8zoIFFkQIUZHhPU8cUPrn-_RE2Oa8/fill/1470/973/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlMzBmZmE0MzkxMTRlOGQ5ZWViOTEwZDE1ZDZmM2Zh.jpg)
Bogdán Balázs: – Fegyelmezett, taktikus játékkal, ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a fiúknak!
Papp Erik: – Pár játékos átgondolhatná, mit jelent számára a futball. Gratulálok a Szajolnak!
Tudósított: Hamar Tünde
Fegyvernek – JVSE-Rosenberger 0–4 (0–1)
Fegyvernek, 150 néző. Vezette: Szénási Gábor.
Fegyvernek: Kormány – Mester, FARAGÓ ZS., Karikó (Tóth M.) – Göblyös, Albert (Bognár), Rézsó K. (Kindert), Csortos, Tukarcs (Faragó A.) – Szabó P., FARKAS P. (Kerepesi). Edző: Faragó Attila.
Jászárokszállás: Papp T. – Tari, NAGY B., SERES, SÁRI – Kiss Zs. (HÁJOS), NAGY F. (Csuzz), PETRÁNYI (Érsek), Borics (Kaszab Á.) – BÓTA (Kudelka), CSIKÓS T. Edző: Szerdahelyi Gábor.
A házigazdák harmatgyenge produkciójának nem is lehetett más a vége.
Gólszerzők: Bóta (15.), Petrányi (55.), Hájos 2 (70., 85.).
Faragó Attila: – A Mikulás kevesebb ajándékot szokott adni, mint amennyit mi a két kapu előtt.
Szerdahelyi Gábor: – Kiváló játékvezetés mellett, a mérkőzés összképe alapján, a győzelmünk teljesen megérdemelt.
Tudósított: Faragó Zsolt
Jászkisér – Újszász 1–3 (1–2)
Jászkisér, 170 néző. Vezette: Tóth Csaba.
Jászkisér: Gerhát Cs. – Nagy S. (Szecskó), Drávucz V., DRÁVAI (Sőti G.), Horváth D. – Vígh, Drávucz D., Nagy A. (Nagy D.) – Rentler (Czibak), Tóth Z. (Sőti J.), Szabó D. Edző: Varga László.
Újszász: Kovács Gy. – Jánosik, SZABÓ A., Balázs M., Veréb D. – Szabó G. (Szűcs), Gazdag (Baksa), ifj. Rézsó P. (Paplanos Ádám), Pongrácz – FARKAS I. (Paplanos Ákos), KOVÁCS T. Edző: Mérész Zoltán.
Végig magabiztosan játszva, megérdemelt győzelmet aratott az Újszász.
Gólszerzők: Drávai (43.), ill. Kovács T. 3 (22., 39., 53.).
Varga László: – Gyenge játékunk tetejébe, szégyellhetjük magunkat, hogy akaratban is jobb volt az ellenfél.
Mérész Zoltán: – Végig uraltuk a mérkőzést, amit megérdemelten nyertünk meg.
Tudósított: Kozma Zoltán
Kisújszállás – Tiszafüred 2–3 (2–1)
Karcag, 100 néző. Vezette: Rajcsányi Sándor.
Kisújszállás: JAKAB K. – KÁLAI, KELEMEN, VÁRADI, MILE (NÁNÁSI) – BALLA D. (KORMOS B.), DOBOS R., FARKAS Z. – OROS, PENTI R., PENTI A. (CSIKÓS L.). Edző: Újfalvi Erik.
Tiszafüred: Bollók – Csábi, Kalóz, Bozsó, VINCZE P. – VADÁSZ, Irhás, Barzsó (Németh E.) – Pesti (Serucza), MONTVAI (Varga B.), ÁBEL. Edző: Dorcsák Zoltán.
Az albérletben játszó kisújszállási csapat meghúzgálta a bajnokesélyes bajszát. Egy kis szerencsével akár ki is húzhatta volna…
Gólszerzők: Oros (6.), Penti R. (27.), ill. Pesti (11.), Montvai 2 (69., 72. – tizenegyesből).
Kiállítva: Bozsó (50. – második sárga lappal).
Újfalvi Erik: – Ha minden héten így tudnánk játszani, biztosan több pontunk lenne. Ha pedig a mérkőzés végén megkapjuk a jogos büntetőnket, akkor meglepetést is okozhattunk volna.
Dorcsák Zoltán: – A Kisújszállás elhitte, hogy meg tudja csinálni, mi pedig nem hittük el, hogy megtörténhet, és erre majdnem ráfizettünk.
Tudósított: Majláth Antal
Így állnak most a mesterlövészek:
17 gólos: Montvai Tibor (Tiszafüred)
15 gólos: Kormos László (Mezőtúr)
11 gólos: Ábel Péter (Tiszafüred)
10 gólosak: Angyal Csaba (Törökszentmiklós), Szentmiklósi Dániel (Szajol)
9 gólos: Felföldi Márk (Szajol)
8 gólosak: Kocsis Tamás (Kunhegyes), Kovács Tamás (Újszász), Tóth Zoltán (Jászkisér)
7 gólosak: Bozsó László (Tiszafüred), Kovács László (Karcag), Németh Norbert (Jászfényszaru), Sári Csaba (Jászárokszállás).
6 gólosak: Boldizsár Máté (Tószeg), Schrancz Balázs (Csépa), Székely Dávid (Mezőtúr), Urbán-Szabó Viktor (Csépa)
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/hkiN2QFUeDKA-lBEe-ZKzfO1hp046graI87OkvscwSQ/fill/246/330/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4MTBiYjNlZTlhNTQ5MmQ4MWM5MGYzODMxMzhhN2Qy.jpg)