GALÉRIÁVAL

2018.11.15. 21:28

Nem sikerült a bravúr a Berénynek

Nem jutott tovább a női Challenge-kupában a jászberényi röplabdacsapat, amely a Pozsonyban elszenvedett 3:2-es vereség után hazai pályán is hasonló arányban kapott ki a szlovák Sláviától.

Varga Csaba

Fotó: Gémesi Balázs

Mintegy 700 szurkolója biztatásától kísérve a jászberényi együttes nyerte a nyitó szettet, a folytatásban azonban gyorsan egyenlített a Slávia. Felcsillant a továbbjutás esélye, mert Pintér Andiék végig vezetve hozták a harmadik szettet. A szlovák együttes viszont a negyediket nagy harc után, míg az ötödiket könnyedén nyerte, ezzel kettős győzelemmel vívta ki a továbbjutást.

– Az ellenfelünk tudott rotálni, mi viszont nem – értékelt Deme Gábor, a jászberényiek edzője. – Egy játékos még hiányzik a keretünkből, akit be tudnék vetni, de hatan-heten végigküzdöttük ezt a mérkőzést is. Abszolút hasznosnak tartom, hogy elindultunk a Challenge-kupában. Az ellenfelünkön érződött, hogy több nemzetközi mérkőzést játszottak, mint mi. Nem vagyok elégedetlen.

JÁSZBERÉNY–SLÁVIA BRATISLAVA (szlovák) 2:3 (21, -14, 22, -20, -8)

Belvárosi Játékcsarnok, 700 néző. V: Belsby (norvég), Galic (bosnyák)

JÁSZBERÉNY: Cveticsanin 17, DEVANEY 13, PETŐVÁRY 15, Jakovcsuk 11, Pintér A. 10, Petrenkó 4. Csere: Lékó (liberó), Riczkó 2, Maliseva, Faragó

Edző: Deme Gábor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!