kosárlabda

2018.11.24. 11:19

Rangadóra készül az Olaj a Tiszaligetben

A kilencedik forduló nyitómeccsén a jászberényi csapat hat ponttal nyert az újonc Serco-TF-Bp ellen. A címvédő Olaj újabb rangadót játszik, a Pécsi VSK legénységét vasárnap este hat órakor fogadja a Tiszaligetben.

Varga Csaba

Cseh György (jobbra) és berényi társai hozták a kötelezőt

Fotó: Gémesi Balázs

Az eddigieknél könnyebb ellenfélnek ígérkezett a sereghajtó fővárosi csapat az ötvenszázalékos mutatóval álló jászberényiek számára.

Az immár négy légióssal felálló vendéggárda azonban nem hagyta magát, ott loholt a házigazdák nyakán, és végül szoros meccsre kényszeríttette a pályaválasztó együttest, amely ezzel már ötödik győzelmét könyvelhette el.

Nikola Lazics, a berényiek edzője nem is volt elégedett az övéi játékával.

– A TF jól játszott, mi pedig nagyon rosszul. Az elején vezettünk tíz ponttal, ám a folytatásban nagyon puhák voltunk, hiányzott az agresszivitás a játékunkból.

– Úgy láttam, hogy a bajnoki szünet előtti utolsó mérkőzésen „fejben” nem voltunk a pályán, ami az én hibám. Aleksza Brbaklics és Czirbus József viszont dicséretet érdemel, mert kellő energiával szálltak be a mérkőzésbe.

JP AUTO-JKSE – SERCO-TF-BP 73–67 (20–15, 18–22, 17–11, 18–19)

Belvárosi Játékcsarnok, 400 néző. V.: Cziffra, Ádám, Vida.

JÁSZBERÉNY: Pitts 19/3, Rakics 10/6, COLEMAN 16, Alekszandrov 13/3, Pantelics 9/3. Csere: Kerpel-Fronius B. 2, BRBAKLICS, Czirbus 4, Cseh. Edző: Nikola Lazics.

A TF legjobb dobói: Clark 29/15, McClane 14/6, Bergstedt 13.

A forduló zárómeccsén vasárnap este hatkor a címvédő, listavezető Olaj a Pécs csapatát látja vendégül a tiszaligeti arénában. Ahogy a baranyai fővárosban becézik, a Vasút jó erőt képvisel az idei évadban. Mindezt jelzi, hogy Csirke Ferenc csapata nyolcból hat meccset nyert.

Cseh György (jobbra) és berényi társai hozták a kötelezőt
Fotó: Gémesi Balázs

Igaz, egy hete kikaptak Szombathelyen, ennek ellenére idegenben is képesek jó játékra, amit bizonyítottak az Alba Fehérvár csarnokában is. Az utóbbi pécsi győzelem még a nyitókörben született, az Olaj viszont egy hete nyert Fehérváron.

Majd szerdán az angliai Leicesterben is diadalmaskodtak Vojvodáék, ami csoportelsőséget ért számukra az Európa-kupában. Egyértelmű, hogy Dragan Alekszics együttese minden szinten nyerni akar, a Pécs ellen is azt tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában