2019.05.17. 09:52
A kiesési rangadón mindenképp nyernie kell a Jánoshidának
A megyei első osztály huszonnyolcadik fordulójában kiesési rangadót rendeznek, az utolsó előtti helyen álló Jánoshidához az őt öt ponttal megelőző Kunhegyes látogat.
Szombat, 17.00
Jánoshida (15.) – Kunhegyes (14.)
Vezeti: Telek András (Petrovszki György, Kovács Krisztina).
Habár még három forduló hátravan a bajnokságból, a Jánoshidának már csak két mérkőzése van, mivel a 29. fordulóbeli találkozójukat május 1-jén már lejátszották a Fegyvernek ellen (0–0).
Tehát, ha szombaton nem tudják megverni a Kunhegyest, már pontszámban nem érhetik be ellenlábasukat. A hidai gárdára nem a három pont begyűjtése jellemző mostanában, az elmúlt három összecsapásuk döntetlenre végződött, amelyeket négy vereség előzött meg, míg győzelemig március 3-ig kell visszalapoznunk a naptárban, amikor 2–0-ra legyőzték a Rákóczifalvát.
Azonban az őszi kunhegyesi találkozóból kiindulhatnak, mivel akkor 3–1-re nyerni tudtak idegenben, ráadásul hátrányból felállva sikerült győzedelmeskedni.
A Kunhegyes könnyebb helyzetben van, hiszen még a vereség is beleférhet a hétvégén, amit azért nyilván szeretnének elkerülni. Az alapelvárás magukkal szemben a pontszerzés lehet, de ha három ponttal tudnának távozni vendéglátójuktól, akkor akár még a tizenharmadik hely megszerzése is elérhető lenne, főleg, hogy azt a pozíciót a Jászkisér foglalja el, amellyel az utolsó fordulóban összecsapnak.
A kunsági gárda mindenesetre egy fokkal jobb formának örvend, mint hétvégi ellenfele, mivel két hete 4–0-ra kiütötték a Csépát, előtte a Tószeggel ikszeltek (1–1), míg nemrég a Jászárokszállást is meg tudták szorongatni, csak az utolsó negyedórában csúszott ki kezükből a meccs (1–2), és ugyan pár zakó is összejött a tavasz során, meglepetésre a Törökszentmiklóst simán intézték el (4–1).
A Jánoshida ellen ki-ki mérkőzésre lehet számítani, ahol a masszív védekezés és a jó helyzetkihasználás lehet a kulcs mindkét fél számára.
Mesterszemmel:
Arany László, a Jánoshida edzője: – A legfontosabb, hogy nyerni tudjunk, ez most az utolsó szalmaszál, amibe bele kell kapaszkodnunk. Nem tudom, hány csapat fog végül kiesni, ez még sok mindenen múlik, de mi szeretnénk a saját erőnkből kiharcolni a bennmaradást.
– Sajnos kevés gólt rúgunk, de volt, hogy csatár nélkül kellett kiállnunk, úgy pedig nehéz. Remélem, ezúttal nem lesz ilyen problémánk, és itthon tudjuk tartani a három pontot.
Id. Varga László, a Kunhegyes edzője: – Nagy téttel bír ez a mérkőzés a kiesés szempontjából. Szeretnénk bebiztosítani a bennmaradásunkat, úgyhogy bízom benne, hogy ponttal vagy pontokkal távozunk Jánoshidáról, mindenképpen elkerülve a vereséget.
– Sajnos a tavasszal sokszor több sérülés is sújtott minket, nem tudtunk mindig úgy kiállni, ahogy szerettünk volna, de most talán a legjobb tizenegyünkkel léphetünk pályára.
További párosítások:
Péntek: Mezőtúr–Rákóczifalva, 17.00.
Szombat: Karcag–Törökszentmiklós, Tószeg–Jászfényszaru, Jászárokszállás–Fegyvernek, Tiszafüred–Kisújszállás, 17.00.
Vasárnap: Újszász–Jászkisér, Csépa–Szajol, 17.00.
A bajnokság állása – Megyei I. o.
1. Tiszafüred 24 2 1 111–17 74
2. Törökszentmiklós 18 5 4 86–40 59
3. Mezőtúr 17 6 4 71–33 57
4. Karcag 16 4 7 57–35 52
5. Jászárokszállás 14 6 7 56–35 48
6. Jászfényszaru 14 5 8 47–43 47
7. Tószeg 13 4 10 48–35 43
8. Újszász 12 4 11 45–33 40
9. Csépa 11 7 9 57–62 40
10. Szajol 10 3 14 60–68 33
11. Kisújszállás 8 3 16 46–63 27
12. Fegyvernek 7 6 15 36–58 27
13. Jászkisér 6 6 15 45–80 24
14. Kunhegyes 5 4 18 35–81 19
15. Jánoshida 3 5 20 24–72 14
16. Rákóczifalva 3 2 22 26–95 11