2019.05.07. 11:11
Továbbra is éllovas a MÁV FC
Az NB III. Keleti csoportját vezető Szolnoki MÁV FC döntetlent játszott a Diósgyőri VTK II. csapatával, míg a Jászberény kikapott Tiszaújvárosban, a bajnokság 26. fordulójában.
Sándor Istvánék (jobbra) ismét pont nélkül maradtak
Fotó: Pesti József
A mostoha időjárási körülmények ellenére nagy intenzitással kezdte az összecsapást mindkét gárda. Az első gólra azonban közel fél órát kellett várni.
A 29. percben egy hazaadás miatt megítélt közvetett szabadrúgást Szabó Tamás gurított le Tóth Benjáminnak, aki a tizenhatos közeléből szép mozdulattal a kapuba lőtt (1–0).
A második félidő elején a borsodiak több alkalommal is eljutottak a szolnoki kapuig. A 78. percben viszont góllá érett a diósgyőriek mezőnyfölénye, Géringer Tamás a jobb oldalról, éles szögből, laposan lőtt a hálóba (1–1).
Hat perccel később ismét előnybe került a MÁV FC, Kun László felívelt szabadrúgása után Simon Attila fejelt a vendégek kapujába (2–1). Erre is volt azonban válasza a DVTK-nak, és egy jobb oldali beadást követően Boros Gábor közelről egyenlített a hosszabbításban (2–2).
Szolnoki MÁV FC – Diósgyőri VTK 2–2 (1–0)
Tiszaligeti Stadion, 350 néző Vezette: Antal
Szolnok: Molnár-Farkas –Szabó T., Horgosi, Szabó R., Kotula – Karacs (Kovács L., 51.), TÓTH B., Földi M. – Annus (Kun, 64.), SIMON A., LACZKÓ (Nádházi, 83.). Edző: Csábi József.
DVTK II.: Bukrán – Farkas M., Géringer L., Szűcs K., Orosz M. – Korbély, (Valkay, 19.) GÉRINGER T., Szabó B. (Zsiga, 63.), Fenyőfalvi (Varga J., 87.) – Bárdos, BOROS G. Edző: Vég Csongor.
Gólszerző: Tóth B. (29.), Simon A. (84.), illetve Géringer T. (78.), Boros G. (92.).
Csábi József: – Igazságos döntetlen született egy magas színvonalú találkozón. Ugyan a 90. percben vezettünk, de nem volt több számunkra ebben a mérkőzésben. Két-három alapember pótlását nehezen tudtuk megoldani.
Vég Csongor: – A zord időjárás ellenére élvezetes meccset játszottunk, rászolgáltunk az egy pontra.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/5FMTmO6s_gRrZcM-RUNiI1zgSnMyDm4yQ3v4SCjWAHg/fill/1470/914/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1Nzk0NmUzMWM0MDQzYjE4ZmE2OTAwZmM2ODk3MDJi.jpg)
Fotó: Pesti József
Tiszaújváros – Jászberényi FC 1–0 (1–0)
Tiszaújváros, 200 néző Vezette: Szigetvári
Jászberény: Menczeles – Szemere, Szanyi, Hevesi-Tóth, Süttő (Birtalan, 88.) – Lakatos B. (Szöllősi, 56.), Sándor I. – Herczeg, Ludasi, Svedyuk (László, 75.) – Farkas J. Edző: Huszák Géza.
Gólszerző: Papp F. (32.)
A jászberényiek ezúttal nem számíthattak Ilkovics Miklós játékára, aki sárga lapos eltiltását töltötte, illetve a vírusos fertőzéssel ágynak dőlt Albert Ádámra. A mérkőzésről annyit, hogy a jászberényiek ezúttal is sok helyzetet dolgoztak ki, de sajnos kihagyták azokat, míg a hazaiak egy jól eltalált szabadrúgásgóllal megnyerték a meccset. A jászságiak sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el, ezzel távol kerültek a bajnoki címtől.
Huszák Géza, a boon.hu-nak: – Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, egy jogtalan szabadrúgás utáni gól eldöntötte a mérkőzést. A második félidőben szinte egy kapuztunk, de sajnos gólt nem tudtunk lőni.
Szolnoki MÁV – DVTK labdarúgó mérkőzés
A bajnokság állása – NB III., Kelet
1. Szolnoki MÁV 18 3 5 54–28 57
2. ESMTK 16 5 5 40–23 53
3. Jászberény 17 1 8 62–29 52
4. Füzesgyarmat 15 4 7 51–23 49
5. Putnok 14 3 9 43–37 45
6. Nyírbátor 13 4 9 35–32 43
7. Sényő 12 6 8 46–38 42
8. Tiszaújváros 12 5 9 45–31 41
9. DEAC 11 4 11 44–48 37
10. Eger 8 5 13 28–38 29
11. Gyöngyös 8 4 14 38–46 28
12. DVTK II. 8 3 15 30–48 27
13. Tállya 7 5 14 23–38 26
14. SBTC 6 4 16 26–54 22
15. Cigánd 6 3 17 27–46 21
16. Sajóbábony 6 3 17 23–56 21
További eredmények:
Eger–Cigánd 0–1, DEAC–ESMTK 1–1, Nyírbátor–Putnok 2–3, Sényő–SBTC 1–2, Gyöngyös–Sajóbábony 4–1, Füzesgyarmat–Tállya 4–0.