JÉGKORONG

2019.06.20. 12:14

Újra régi fényében ragyoghat a hoki Berényben

Ismét felpezsdült a jégkorongélet Jászberényben! A Család és Egészségmegőrző Egyesületen belül Bató András vezetésével öt utánpótlás- és három felnőttcsapat szerepel a különböző ligákban. A szakosztályvezető számolt be a sikerekről és a jövőbeni célokról.

Szöllősi Péter

Az U16-os gárda második lett a bajnokságban

Fotó: Gémesi Balázs

– Itt komoly hagyományai vannak a jégkorongnak – vágott bele a közepébe Bató András. – 1977-ben adták át az első jégpályát. A 90-es években a felnőttcsapat is sikeres volt, ezt jó néhány szűk esztendő követte, majd 2015-ben felavatták az új jégcsarnokot.

– Két és fél éve dr. Báthonyi Attilával és Tóth Attilával átvettük a jégkorong vezetését a városban, először még a Jászberényi SE hokiszakosztályát irányítottuk, majd 2018 nyarától a Család és Egészségmegőrző Egyesületben dolgozunk.

– Sikeres volt az első szezon?

– Öt csapatot versenyeztettünk, amelyek közül az U14-esek és az U16-osok is remekeltek. Előbbi gárda bajnok lett a másodosztályban, például erdélyi együtteseket, a DVTK és az FTC tartalékcsapatát is megelőzve.

– A fejlődésükről mindent elmond, hogy az utolsó tizenegy meccsüket megnyerték, Nagy Zoltán és Hettler Ádám irányításával. Az U16-osok másodikként zártak, ami óriási előrelépés, hiszen nemrég még a kiesés elől menekültek.

– Milyen rövid és hosszú távú céljaik vannak?

– Amennyiben a közeljövőben el tudjuk indítani az ifjúsági csapatot, akkor a magyar bajnokság mellett az EBEL-ben is szerepelne a gárda. Hosszú távon felnőttegyüttest is szeretnénk kialakítani, amelyben szinte csak saját nevelésű fiatalok lennének. Remek példa a Vasas, amely megvalósította ezt az elmúlt években.

Az U16-os gárda második lett a bajnokságban
Fotó: Gémesi Balázs

– Miként tudják a legfiatalabbakat bevonni a vérkeringésbe?

– Az U8-as, U10-es és U12-es csapataink kuparendszerben zajló bajnokságban szerepelnek, de itt még nem számolják az eredményeket, csak a játék megismerése és szeretete számít. A tizenegy-tizenkét évesek között nagyon ígéretes tehetségeink vannak, részükre a lehető legjobb feltételeket kell biztosítanunk infrastrukturális és szakmai szempontból is.

– Az U12-esek trénere, ifj. Nagy Zoltán kezei alatt nagyon szépen fejlődnek a gyerekek. Az U8-as és U10-es együtteseket korábbi jászberényi hokisok irányítják, Szabó Zoltán és Bujdosó Gábor.

– Hogyan folyik a szakmai munka, milyen koncepció mentén?

– Két éve csupán harmincöt gyermek járt hozzánk, mostanra ez a szám száztizenötre nőtt, míg az edzői létszámunk háromról tízre bővült. A szakmai stábot alkotja a felsorolt szakembereken kívül a kapusedző, Gyenes Dávid, a korcsolyaedző, Hering Antal, az erőnléti tréner, Nagy Erika, valamint Csókási Zsolt, a háttérmunkában Szappanos Andrea, Miskolczi Orsolya és Fecske Andrea segít sokat.

– Majer Péter személyében pedig mentoredzővel is rendelkezünk, ő Diósgyőrből jár át ellenőrizni a szakmai munkát, s megosztja velünk tapasztalatait, meglátásait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!