2019.11.11. 19:30
Zsinórban ötödik meccsén maradt veretlen a MÁV FC
Az NB II. 17. fordulójának vasárnapi játéknapján a Szolnoki MÁV gól nélküli döntetlent játszott a Vasas otthonában.
A Vasas csatára, Birtalan Botond (pirosban) hiába próbálkozott, nem tudott betalálni a találkozón. A Szolnoki MÁV hálóőrének, Molnár-Farkas Tamásnak (feketében) ugyan volt hibája a mérkőzésen, de így is megőrizte kapuját a góltól.
Forrás: vasasfc.hu / Varga Jennifer
Fotó: Varga Jennifer
Habár nem esett gól a mérkőzésen, nem lehet azt mondani, hogy unalmasan teltek volna a percek. Az első komolyabb helyzet a hazai csapat előtt adódott a tizedik percben, amikor Birtalan Botond lépett ki Papp Szilárd és Horgosi Donát között, ám 16 méterről fölé emelte a labdát. Két perccel később a vendéggárda előtt adódott legalább ekkora lehetőség: Tisza Kálmán tüzelt 18 méterről, félmagas lövését kiütötte Bősz Levente, éppen Rokszin Ádám elé, aki viszont tíz méterről fölé rúgta.
Az első félidőben a 27. percben állt a legközelebb a gólhoz a Vasas, amikor a Szolnokon is megfordult Lakatos Csaba dobta be a labdát az ötösig, az lepattant Molnár-Farkas előtt, akinek – talán a nedves fű miatt – kicsúszott a kezéből a játékszer, de a bal kapufáról visszapattant hozzá. Az első félidő utolsó negyedórája kevésbé telt izgalmasan, és ugyan kellett némi szerencse is, hogy megússza a játékrészt kapott gól nélkül a MÁV FC, de végül is 0–0-val fordulhattak a felek.
A második félidő hazai lövéssel indult, ám az elkerülte a kaput, majd vendéghelyzet következett: Szabó Péter végezte el szélről a szabadrúgást, a labda pedig a bal felsőbe tartott, ám a Vasas kapusa szögletre ütötte. Az 55. percben ismét az angyalföldiek veszélyeztettek, ám Kovács Milán fejeséről éppen lemaradt az ötösön Birtalan, pedig ha eléri, jó eséllyel góllal végződött volna támadást.
![](https://cdn.szoljon.hu/2021/12/sc9URYqm7aaQZxyu5J-ae9Eyl8-1_QMBFjQkwXbrV5I/fill/2000/1334/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5MjZiYWMwZTM1ZTQ5YWQ4NTA1Zjc2ZjBhNzk1OWU1.jpg)
Fotó: vasasfc.hu / Varga Jennifer
Két perc múlva a Szolnok előtt adódott ziccer, Vólent Roland lépett ki 40 méterre a kaputól, a tizenhatoson belül azonban beérte Tóth Bence, aki éppen annyira zavart, hogy a csatár csak fölé tudta lőni a labdát. Ezután ismét kicsit leült a játék, ám az utolsó húsz percre ismét felpörgött. Hazai oldalon előbb Hinora Kristóf lövését kellett védeni Molnár-Farkasnak, majd Terbe Botond szélről belőtt labdáját Szedlár Zoltán nem tudta kapura irányítani nagyjából öt méterről.
A 76. percben újabb MÁV-ziccer következett: Tisza ugratta ki kiválóan Annus Árpádot a felezővonalnál, aki így egy az egyben vihette a kapusra, ám a szélső elügyetlenkedte a helyzetet, így Bősz leszedte a lábáról a labdát. A hajrában még két Vasas-helyzet alakult ki, de a két fejes egyaránt nem talált kaput. Hiába próbálkozott a fővárosi gárda, nem tudta bevenni a szolnokiak kapuját, így nem született gól a mérkőzésen, a kék-fehér csapat egy pontot elhozott Angyalföldről.
A MÁV FC veretlenségi sorozata így már öt mérkőzésből áll, és ugyan egy helyet most hátracsúsztak a tabellán, továbbra is stabilan a középmezőny tagjai. A megszerzett pont mindenképp értékes idegenben, főleg a Vasas otthonában. Azt is meg kell említeni, hogy a Szolnok a Csákvár elleni vendégsiker alkalmával indult meg felfelé a tabellán, és az azóta lejátszott nyolc mérkőzésükön 15 pontot szereztek, 11–4-es gólkülönbséggel. Jól láthatóan stabilizálódott a védelem, így ha nem is rúgnak sok gólt, az az egy-két találat meccsenként már bizony pontokat ér. A 18. forduló találkozóit jövő vasárnap rendezik, amikor a Szolnok a Nyíregyházát fogadja 13 órától.
VASAS FC – SZOLNOKI MÁV FC 0–0
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1000 néző. Vezette: Görög M. (Punyi, Berényi Á.).
VASAS: Bősz – Szivacski, Viczián, Tóth Bence – Terbe, Szatmári L. (Daróczi, 72.), Kovács M., Kleisz (Hinora, 56.), Lakatos Cs. – Birtalan B. (Torghelle, 56.), Szedlár. Vezetőedző: Szanyó Károly.
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Papp Sz., Horgosi, Szabó R. – Szabó P., Berdó (Tóth Benjámin, 79.), Kovács O., Tisza K., Kotula – Rokszin (Annus, 73.), Vólent (Simon A., 91.). Vezetőedző: Csábi József.
Szanyó Károly: – Tudtuk, hogy a Szolnok zártan védekezik, mégis úgy indult a mérkőzés, ahogy elterveztük, százszázalékos ziccereket is kidolgoztunk, de egyet sem értékesítettünk. Nagyon szégyellem magam, gyengén futballoztunk.
Csábi József: – Megfelelően felkészültünk a Vasasból, értékes döntetlent értünk el, büszke vagyok a csapatomra. Mindkét oldalon voltak helyzetek, reális eredmény született. Szervezettségünknek köszönhetjük a pontszerzést.
További eredmények:
17. forduló: Békéscsaba Előre–Soroksár 1–0 (1–0), Vác–Gyirmót 0–0, Nyíregyháza Spartacus–Szeged-Csanád GA 3–0 (2–0), Kazincbarcika–Csákvár 3–1 (2–0), Ajka–Dorog 0–0, Budafok–Szombathelyi Haladás 1–0 (1–0), MTK Budapest–Siófok 3–0 (2–0), Tiszakécske–Budaörs 0–5 (0–3).
A bajnokság állása – NB II.
1. MTK 11 3 1 40–18 36
2. Budafok 10 1 4 30–16 31
3. Csákvár 10 1 4 26–22 31
4. Gyirmót 9 3 4 23–12 30
5. Siófok 7 5 3 26–17 26
6. Dorog 7 2 6 21–18 23
7. Győr 6 5 4 21–17 23
8. Vasas 6 4 5 27–22 22
9. Kazincbarcika 5 6 5 21–20 21
10. Szeged 5 4 6 21–21 19
11. Szolnoki MÁV 5 4 6 15–19 19
12. Budaörs 5 3 7 21–22 18
13. Békéscsaba 5 3 7 15–22 18
14. Nyíregyháza 5 1 9 23–28 16
15. Ajka 4 4 7 26–28 16
16. Soroksár 4 3 8 16–28 15
17. Tiszakécske 4 3 8 14–29 15
18. Haladás 3 6 7 19–24 15
19. Vác 1 3 11 8–30 6
A Balmazújvárost kizárták.