A martfűi Végh Zsófia folyton keresi a kihívásokat

– Hogyan került kapcsolatba a sporttal?

– Nagycsoportos óvodás voltam, amikor a szüleim beírattak úszásoktatásra. Azt hiszem, itt kezdődött minden, innentől nem volt megállás. Nyolc évig úsztam amatőrként versenyeken, és a víz örökre az egyik „szerelmem” lett. Ezenkívül nagyon sok sportot kipróbáltam, olyanokat, mint a triatlon, a kézilabda, a röplabda, a foci, a tenisz, a tollaslabda és a többi. Szerencsére olyan iskolákba jártam, ahol kiemelten foglalkoztak a sportolni vágyókkal. Példaként említhetem – akkori nevén – a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskolát.

– Mikor határozta el, hogy gyógytornász lesz?

– Mindig tudtam, hogy az egészségügyben szeretnék dolgozni. Apai nagyapám háziorvosként, nagymamám pedig gyógytornászként dolgozott. Érdekesen alakult a felvételim, mert meggyőződésem volt, hogy fogorvos leszek, aztán pár ponttal lecsúsztam erről a szakról. Nagyon kétségbeestem, de gondoltam, elkezdem az egyetemet a gyógytornász szakon, és majd egy új felvételivel átmegyek az orvosira. Hát nem így lett! Megszerettem a tantárgyakat, és annyira elkezdett vonzani ez a szakma, hogy ott maradtam. Úgy éreztem, véletlenek nincsenek, nekem itt a helyem!

– Hol végezte az iskoláit?

– A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán végeztem el a négyéves gyógytornászfizioterapeuta-képzést. Imádtam Pécset, csodás város, igaz, minden hazautazásomkor egy röpke hatórás vonatútban volt részem, de még ezzel együtt is megérte odajárni. A diploma megszerzése után sem állt meg a tanulás egy pillanatra sem. Folyamatosan járok továbbképzésekre, tanfolyamokra, tudományos konferenciákra, és élvezem a tanulást és a folyamatos fejlődést. Ezenkívül elvégeztem még egy OKJ-s képzést, mert – mint már előbb említettem – az úszást nem tudtam teljesen elengedni az életemből, ezért úszásoktató lettem, és ezzel együtt „Zsófi néni” is a gyerekek körében.

– Gondolom, a diploma megszerzése után hamar munkához látott.

– Először a martfűi termálfürdőben, később pedig a szolnoki MÁV Kórházban, mindkettőt nagyon szerettem, és sok szakmai tapasztalatra tehettem szert. Egy éve döntöttem úgy, hogy egyéni utakra térek. Folyton keresem a kihívásokat az életben és a szakmámban egyaránt, ezért mertem nagyot álmodni, és no­vemberben megnyitottam saját gyógytornászrendelőmet Szolnok belvárosában. Számomra és a pácienseim számára ez a kötetlenség mindennél többet jelent, hiszen annyi időt tudok foglalkozni mindenkivel, amennyit igényel ahhoz, hogy a leghamarabb és a legmegfelelőbb módon érjük el a gyógyulást.

– Milyen problémákkal keresik meg a betegek?

– Mit mondhatnék, a gerincbántalmak (nyak-, hát- és derékfájás) már szinte népbetegségnek számítanak, így ezzel fordulnak hozzám a legtöbben. Nagyon gyakoriak még a váll- és térdízületi fájdalmak, sérülések. Szerencsére egyre elterjedtebb, hogy nemcsak sérülés vagy műtét után keresnek meg, hanem megelőzés, egészségmegőrzés céljából is. Az idősebb és középkorosztályon kívül egyre több a fiatalkorú páciensem, illetve sportolókkal is dolgozom együtt. Az aktív terápiákon (tornán) kívül előszeretettel használok több manuális kezelést is, mint például köpölyterápia, kineziológiai tapasz vagy FDM-kezelés.

– Mi volt a legemlékezetesebb esete?

– A rehabilitáció után végre elérjük közösen a pácienssel a célt, az a hála és szeretet, amit olyankor kapok tőlük, az mindennél többet jelent számomra. Megmondom őszintén, sokszor a terápiák végén a búcsúzáskor a könnyem is kicsordul (és a páciensemnek is). Hiába, sokaknak a terápia révén az életük részévé válok hosszabb-rövidebb ideig, ebből kötelékek és akár barátságok is születnek, ami szintén egy csodás hozadéka ennek a szakmának.

– Egy ideje már ön tartja a tornát a szolnoki Szív egyesületnél, amelynek tagjai nagy elismeréssel beszélnek a munkájáról. Gondolom, hogy ön is jól érzi magát a tornászok között.

– Az egyéni kezelések és gyógytornák mellett több csoportos tornát is tartok. Martfűn a gerinctornacsoportom már lassan négy éve töretlen sikert arat. Szolnokon az Abonyi úti volt iskola egyik termében időseknek tartok átmozgató tornát, valamint Szandaszőlősön a középkorosztály részére gerinctornát. A Szív és Érrendszeri Betegek Rehabilitációs Egyesületéhez Veres Edit doktornőn keresztül kerültem, akit jómagam kezeltem egy mozgásszervi panasz kapcsán.

– Már több mint egy éve vagyok a kicsinek egyáltalán nem mondható csapat – nagyjából 70 fő – gyógytornásza, és mozgatom át őket heti három alkalommal a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Nagyon összetartó és kitartó közösségről van szó, akikkel úgy döntöttünk, a koronavírus-járvány alatt sem maradhatnak mozgás nélkül, és elkezdtük velük az online tornát, amit nagyon élveznek, és hálásak érte, hogy így is tehetnek egészségük megőrzéséért.

– Milyen mozgásformákat javasol a veszélyhelyzet miatt négy fal között ragadt embereknek?

– Az otthonunkban is rengeteg lehetőség van arra, hogy mozogjunk. Akinek van otthon szobakerékpárja például, és eddig ruhafogasnak használta, most előveheti tekerni. Egy jó kis erősítőtornához elég két üveg vizespalack is vagy egy gumiszalag. Sokan indítottak online órákat, így tudunk válogatni jóga, aerobik, szeniortorna vagy akár gyógytorna közül is. Minden korosztály megtalálhatja magának a megfelelő mozgásformát a lakáson belül is. A lényeg, hogy minden egyes napra iktassunk be valami mozgást, mert így, hogy otthon vagyunk, sajnos még többet ülünk, fekszünk és könnyű „ellustulni”. Ahhoz, hogy ne kezdjen el itt-ott fájni, mozgásban kell maradnunk, meg kell előznünk a szövetek letapadását, megőriznünk ízületeink mozgékonyságát és izomerőnket.

– Gondolom, várja már a végét a járványnak, hiszen így jóval kevesebb lehet a munkája, mint előtte.

– Nagyon várom már, hogy visszamehessek a szép rendelőmbe, és újra teljes erőbedobással dolgozhassak, ezzel segíthessem az emberek gyó­gyulását, átadhassam a mozgás örömét. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek a munkájuk a hivatásuk, és imádják, amit csinálnak.