Vízilabda

2020.05.09. 09:45

Három új játékos is érkezik a szolnoki vízipólósok soraiba

Mint tudjuk, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöksége hétfőn fog dönteni a bajnoki hogyan továbbról, az esetleges folytatásáról vagy a zárásról. Mindenesetre sokatmondó a férfi- és női csapatokat tömörítő Liga javaslata, hogy zárják le a bajnokságot. A LEN viszont már meghozta döntését, miszerint lezártnak tekinti a 2019–20-as európai kupasorozatokat.

Varga Csaba

A magyar válogatottal 2018-ban világkupát nyerő Kovács Gergő (labdával) Szolnokon folytatja pályafutását

Forrás: MTI/EPA Marko Metlas

Fotó: Marko Metlas

Konkrétan a LEN úgy határozott, hogy sem a Bajnokok Ligájában, sem az Eurokupában nem folytatódnak a küzdelmek, nem hirdetnek végeredményt. A BL-ben a címvédő Ferencváros és a főtáblán a csoportját vezető OSC bánhatja ezt leginkább, de még csapatunknak, a Szolnoki Dózsának is lett volna esélye bejutni a nyolcas döntőbe. Az Eurokupában a Brescia–Eger párharcot is el lehet felejteni. A budapesti úszó-Eb-t pedig várhatóan 2021. május 10. és 23. között rendezik meg a Duna Arénában.

A vlv.hu információi szerint a LEN döntéshozói nagy vita után határoztak a vízilabdatornák befejezése mellett. A sok bizonytalansági tényező mellett a végső döntésben szerepet játszott az az erkölcsi szempont, hogy ha minden fontos versenyt elhalasztottak jövőre, akkor nem volna illendő a klubok versenyét úgy kezelni, mintha már minden rendben volna.

Egyben a LEN közölte azt is, hogy a tornákat a következő szezonban megrendezik. A vlv úgy tudja, hogy a rendkívül zsúfolt versenynaptár miatt nem terveznek selejtezőket, vagyis csak a főtáblán szereplő csapatok küzdhetnek majd. A szabadkártyások ráadásul várhatóan anyagi könnyítést is kapnak, nem kell nevezési díjat fizetniük. Így viszont a főtábla két csoportjában csak hat-hat klub szerepel majd, hiszen a mezőnyt a selejtezőkből feljutó két-két csapat egészíti ki a jelenleg érvényes rendszerben. Csere ennek ellenére lehetséges a mezőnyben, hiszen a torna az utazások miatt rendkívül költséges, és nem tudni, hogy a koronavírus-járványt követően minden érintett klub lesz-e olyan gazdasági helyzetben, hogy vállalni tudja a BL-t.

A vlv.hu információi alapján a szabadkártyások jelenlegi listája: Szolnoki Dózsa, FTC, CNA Barceloneta, Olympiakosz, Herceg Novi, Spandau 04, Jug Dubrovnik, Mladost Zagreb, Pro Recco, Hannover, Marseille, Dinamo Tbiliszi.

Közben a honi játékospiacon is megindult a mozgás, ami érinti a Szolnoki Dózsa csapatát is. Mi úgy tudjuk, hogy Bátori Bence és Szatmári Kristóf (mindkettő Vasas) és Várnai Kristóf (OSC), valamint három szerb vízipólós, Dorde Lazics, Gavril Szubotics és Viktor Rasovics egyaránt távozik a klubtól.

A magyar válogatottal 2018-ban világkupát nyerő Kovács Gergő (labdával) Szolnokon folytatja pályafutását
Fotó: MTI/EPA Marko Metlas

Eddig három érkezésről tudunk, az információnkat megerősítette Kovács István, a Dózsa szakmai igazgatója. A szolnoki klub játékosa lesz a következő szezonban Nagy Ádám. A 21 esztendős, bekk poszton használható játékos az elmúlt három évadot a Miskolc soraiban töltötte. A vízipólós jelenleg is tagja a válogatott bő keretének. Bár jól érezte magát Miskolcon, most már olyan együttesben szeretne játszani, amelyik a Bajnokok Ligájában is érdekelt, ezért is választotta a Dózsát.

Ugyancsak a válogatott bő keretének tagja Kovács Gergő. A szélső és bekk poszton is bevethető játékos az előző két szezonban az OSC, míg azt megelőzően az Eger legénységében szerepelt. A harmadik érkező az egyik legtehetségesebb magyar játékos, Konarik Ákos, aki az elmúlt években Benedek Tibor tanítványa volt az UVSE csapatában. A korosztályos válogatottakban is megforduló kapásoldali szélső a Dózsa elleni két bajnoki meccsen fél tucat gólt lőtt. Jó ajánlólevéllel érkezik tehát Szolnokra Konarik Ákos.

A következő évad csapata

A Szolnoki Dózsa következő szezonbeli várható kerete:

Nagy Viktor, Bányai Márk – Angyal Dániel, Dusko Pijetlovics, Jansik Dávid, Radomir Drasovics, Szeghalmi Zsombor, Dőry Farkas, Schmölcz Norman, Teleki András, Konarik Ákos, Kovács Gergő, Nagy Ádám. Vezetőedző: Zsivko Gocics.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában