Kosárlabda

2020.07.23. 09:55

Ismét három fronton harcolhat majd az Olaj gárdája

A Szolnoki Olajbányász kosárcsapata várhatóan augusztus 10-én kezdi meg a felkészülést a következő évadra. A piros-feketék az idén újra három fronton lesznek érdekeltek, hiszen a honi bajnoki és Magyar Kupa-küzdelmek mellett a FIBA Európa-kupában is indulnak.

Varga Csaba

Forrás: Shutterstock

A nemzetközi sorozatról egyelőre annyit tudni, hogy augusztus 18-án tartják a sorsolást. Várhatóan szeptem­berben vagy októberben indul, kivéve ha a járványhelyzet ezt nem teszi lehetővé, mert akkor a rajtot januárra halasztják, csökkentett versenyrendszerrel. Az Olaj mellett a Körmend gárdája lesz a másik magyar résztvevője a FIBA Európa-kupának.

A magyar bajnoki rajtot október 3-ra tűzte ki az MKOSZ. Jó hír, hogy az első feldobás előtt tíz héttel szinte kész a szolnoki csapat állománya. Nevezetesen Arnóth Zoltán, Csák Bence, Frank Áron, Juhos Levente, Kovács Péter, Pallai Tamás, Pongó Máté, Rudner Gábor, Taiwo Samuel, Zsíros Péter, valamint az amerikai Angelo Werner és két horvát légiós Marjan Cakarun, Roko Badzim alkotja a csapat játékoskeretét. Egyelőre velük számolhat majd Gas­per Potocnik vezetőedző és segítője, Szarvas Gábor. A hírek szerint még egy külföldi kosárlabdázót keres a szolnoki klub menedzsmentje, méghozzá a négyes, magas bedobóposztra.

Még egy hír a végére, az egykoron a Szolnoki Olaj KK bajnokcsapatában is megforduló válogatott center, Keller Ákos a lengyel Slask Wroclaw együttesénél folytatja a pályafutását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!