2021.10.20. 20:32
Visszavágott a Szolnok, de az OSC jutott tovább
Szoros mérkőzést vívott az OSC Újbuda és a Szolnoki Dózsa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulós párharcának szerdai visszavágóján, melynek végén a vendégek 12–10-re győzni tudtak. Ez azonban összesítésben nem volt elég, az OSC jutott a főtáblára.
20211020 vizilabda OSC SzolnokFoto: Domotor Csaba
Fotó: Dömötör Csaba
Miután a vízilabda Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének szombati, első meccsén az OSC kilenc góllal nyert a Szolnoki Dózsa otthonában, így formaságnak volt tekinthető a szerda esti budapesti visszavágó.
A hazaiak kezdték jobban a meccset és az első félidőben már 4–1-re vezettek. A nagyszünet után a szolnoki gárda megmutatta, hogy van tartása, és a harmadik negyedre ledolgozta három gólos hátrányát. A záró felvonásban 7–7-es állást követően rendre a mieink vezettek, a hazaiak azonban egyenlítettek, ám 10–10 után Szeghalmi Zsombor bombájával ismét a Dózsánál volt az előny. A vendéglátók kézilabdás-módra hét emberrel, a kapussal együtt támadtak, de bele hibáztak, Konarik Ákos szerezte meg a labdát, aki saját térfeléről az OSC üresen hagyott kapujába lőtt. 10–12.
Az OSC 25–18-as összesítéssel jutott a BL-főtáblájára, míg a szolnoki csapat az Eurokupa negyeddöntőjében folytathatja nemzetközi szereplését.
OSC Újbuda–Szolnoki Dózsa 10–12 (2–1, 2–1, 3–5, 3–5)
Gólszerzők: Vigvári 4, Burián 3, Salamon, Hárai, Sziládi, illetve Zovic 2, Angyal 2, Szeghalmi 2, Konarik 2, Nagy, Gbadamassi, Kovács G., Jansik D.
Összesítésben: 25–18-ra nyert az OSC.