labdarúgás

2021.11.24. 15:31

Nem tudott kimászni a Szolnoki MÁV a gödörből

Zsinórban nyolcadik meccsén maradt nyeretlen a Szolnoki MÁV szerdán, miután az NB II. 17. fordulójában két góllal kikapott Dorogon.

Varga Balázs

Fotó: Hagymási Bence / 24 Óra

Ismét akadt hiányzója Csábi József vezetőedzőnek, Szabó Alex sárga lapos eltiltása miatt nem játszhatott, Vólent Roland vasárnap szenvedett térdsérülést, viszont a pár hete a vállára ráeső Tóth László legalább már a kispadra leülhetett. A kezdőben egyébként öt olyan játékos kapott helyet, aki a vasárnapi, Szeged elleni vereség során nem vagy csak csereként lépett pályára.

A friss emberek azonban nem hozták meg a lendületet, ugyanis már a negyedik percben hátrányba került a MÁV, Szabó Lukas 15 méteres lövése valahogy utat talált a kapuba (1–0).

Hamar egalizálhatott volna a szolnoki csapat, de Kovács Olivér fejese a kapufán csattant, majd a másik oldalon Szedlár Zoltán ziccerben szintén a kapufát találta el. Kisebb helyzetek után pedig jött az újabb dorogi gól, Izing Martin lövését még védte Csáki Kálmán, a kipattanót viszont már a hálóba lőtte az így két gólnál járó Szabó Lukas (2–0).

Nehéz helyzetbe került a MÁV, mert lássuk be, jelenleg nem olyan szériában van az együttes, amikor kétgólos hátrányból fordítani tudna. Sőt, innen már a pontszerzés is bravúrnak számít, de természetesen a fordulás után is próbálkoztak a vendégek, ám nem sok sikerrel. Rokszin Ádám ugyan eljutott lövésig, de ziccerbe ismét Szabó Lukas került, aki majdnem megrúgta csapata és saját maga harmadik gólját.

Az utolsó 20 percre a Szolnok teljesen átvette a játék irányítását, de egészen a hajráig nem sikerült komoly helyzetet kialakítania, s Tóth Bence próbálkozását ekkor is kivágták a hazai kapu torkából – mindeközben pedig Csákinak is akadt védenivalója. Nem jött össze a szépítés sem végül, így a kék-fehérek 2–0-ra kikaptak, így már nyolc bajnoki óta nyeretlenek. Vasárnap (13 óra) hazai pályán, a sereghajtó Tiszakécske ellen kellene javítani.

DOROGI FC–SZOLNOKI MÁV FC 2–0 (2–0)

Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 150 néző. Vezette: Radványi Ádám (Tóth II. Vencel, Bertalan Dávid)

DOROG: Mursits – Kárász (Dlusztus, a szünetben), Izing, Keresztes (Nagyházi, a szünetben), Papp M. – Lénárt – Oldal, Szerencsi (Csillag, a szünetben), Hajdú R. (Pohner, 79.), Szedlár – Szabó L. (Pálinkás, 88.). Vezetőedző: Fenyvesi László

SZOLNOK: Csáki K. – Tömösvári, Papp Sz., Kovács O., Tóth B., Kurdics (Antal G., 88.) – Berdó (Sipos Z., a szünetben), Tisza K., Földi M. – Rokszin, Lakatos I. (Tóth L., a szünetben). Vezetőedző: Csábi József

Gólszerző: Szabó L. 2 (4., 32.)

Mesterszemmel:

Fenyvesi László: – Nagyon fontos mérkőzést sikerült megnyernünk. A csapat teljesítette az eltervezett taktikát, így magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a csapat fegyelmezettségéhez és hozzáállásához.

Csábi József: – Sajnos rossz passzban vagyunk, aminek meg kell találnunk az okait. Bár a mérkőzés simának tűnhetett, de nem volt az. Ennél mindenesetre több kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában