2021.12.23. 20:52
A hosszabbításban húzta be a győzelmet az Olajbányász
Kosárkarácsonyra várta az Olajbányász a szurkolókat, akik ajándékként ingyen nézhették meg az Oroszlány elleni bajnoki meccset. Jó hír volt, hogy a legutóbbi ZTE elleni meccset sérülés miatt kihagyó Roko Badzim is játékra jelentkezett.
Forrás: Nagy Balázs
Nehezen lendültek játékba a felek, aztán öt perc után a vendégek kapták el a fonalat. Molnár Mártont rendre jól hozták helyzetbe társai, a center pedig nem hibázta el a helyzeteit, míg a szolnoki gárda lassan és körülményesen szőtte támadásait. Ráadásul Ihring triplái is célba értek, a negyed végén 15–24-es állást mutatott az eredményjelző.
A folytatásban is oroszlányiak domináltak, szinte hibátlanul játszottak, és szórták a gólokat. A félidőben 42–35-re vezettek. Sőt a fordulás követően már 22 ponttal (!) jártak előrébb a vendégek, és úgy tűnt, hogy nyernek a Tiszaligetben. A szolnoki csapat azonban megemberelte magát és pontról-pontra közelítette meg ellenfelét. Badzim, Solano és Szubotics egymást múlta felül, végül pedig sikerült döntetlenre menteni a meccset a végjátékban, 78–78.
A hosszabbításban aztán Cummings remekelt, az oroszlányi együttes elkészült az erejével. A hazaiak pedig a szurkolók óriási biztatása mellett behúzták a meccset, 90–86.
SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–MVM-OSE LIONS 90–86 (15–24, 20–18, 18–25, 25–11, 12–8) – hosszabbításban
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, V.: Papp P., dr. Mészáros B., Goda L. (Hartyáni Zs.)
SZOLNOK: Pongó Máté 5/3, Pallai 2, CUMMINGS 18/6, SZUBOTICS 18/3, Cakarun 12. Csere: SOLANO 16/6, BADZIM 18/9, Taiwo 1, Kovács P., Zsíros, Rudner. Edző: Gasper Potocnik
OROSZLÁNY: IHRING 33/18, MILISZAVLJEVICS 14/6, Carev 3/3, Burns 13/3, Molnár M. 7. Csere: RUJÁK A 7/3., Tóth B., Parrish 6, Garamvölgyi 3., Edző: Sebastjan Krasovec
– Elismerés jár a fiúknak a győzelemért, amelyben sokat segített fantasztikus közönségünk. Meg kell tanulnunk negyven percen át jól kosárlabdázni, mert túl sok a hullámvölgy a játékunkban. Nem szabad mindig a végjátékra hagyni a döntést – mondta a lefújás után Gasper Potocnik, az Olaj vezetőedzője.