Futsal

2021.12.22. 17:17

Szépen zárta az évet a JVSE

A Heves megyei regionális bajnokság kiírásában az utolsó mérkőzését játszotta a Jászárokszállás ebben az esztendőben.

Varga Balázs

Illusztráció/Shutterstock

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Az ellenfél, akárcsak egy héttel korábban, a Defen­der Eger csapata volt, helyszínül pedig ismét a Tiszanánai Sportcsarnok szolgált – az együttesek háromszor találkoznak egymással a szezonban, így történhetett meg, hogy a Jászárokszállás ismét idegenben lépett pályára az egriek ellen a hatcsapatos bajnokságban. 

Az előző mérkőzést 25–5-re nyerte a JVSE, ám ezúttal kicsit szorosabban alakult a meccs, legalábbis az első félidő. Bár a jászságiak hamar elhúztak három góllal, a 17. percben már 4–4 volt az állás, azonban a játékrészt két vendégtalálat zárta le.

Még néhány percen át tartott az izgalom ezt követően, a pályaválasztó ugyanis felzárkózott 6–7-re. Innentől kezdve viszont teljes mértékben a jászárokszállási gárda akarata érvényesült, amely végül 22 gólig jutott, s így az idei utolsó négy találkozóját hibátlan mérleggel zárta.

Túl hosszú pihenő viszont nem vár a harmadik helyen álló JVSE-re, ugyanis január 3-án (18 óra) már ismét pályára lépnek, Gyöngyösön a Recsk FC ellen.

Defender Eger–Jászárokszállási VSE 8–22 (4–6)

Tiszanánai Sportcsarnok, vezette: Derda József (Forgó Zsolt, Kocsis József)

JVSE: Tüdős – Seres R., Szabó D., Váradi, Szentmiklósi. Csere: Korsós, Kaszab Á., Szabó Á. Edző: Kis Gábor

Gólszerzők: Kós G. 3 (7., 16., 30.), Bérczi (15.), Seres J. 2 (17., 37.), Czompó 2 (23., 25.), ill. Szabó D. 7 (3., 23., 27., 28., 29., 30., 39.), Szentmiklósi 5 (5., 11., 28., 36., 37.), Váradi 2 (6., 19.), Korsós 4 (18., 33., 34., 40.), Szabó Á. 3 (28., 35., 36.), Seres R. (35.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!